Sunderland: Ez egy mazochista csapat - Di Canio

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.07. 13:42
Paolo Di Canio, az angol élvonalban (Premier League) szereplő Sunderland menedzsere a Stoke City elleni hétfői 1–1-es döntetlent követően értékelte csapata teljesítményét, és elmondta: a bajnokság végkimenetele szempontjából nagyon fontos pontot sikerült szerezniük.

„Bizonyos értelemben ez egy mazochista csapat. Az első szögletnél odaajándékoztunk egy gólt az ellenfélnek, majd jött Craig Gardner elkésett belépője, amely pirosat ért. Sokkal jobban kell koncentrálnunk és figyelnünk arra, hogyan vezetjük le a feszültséget, különben nagyon nehéz helyzetbe kerülhetünk" – mondta Di Canio a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

A Sunderland a Stoke City elleni döntetlennel továbbra is őrzi 15. helyét a bajnokságban, azonban a 16. Norwich és a 17. Newcastle pontszáma is ugyanannyi, sőt a kieső helyen álló – ebben a fordulóban még nem játszó – Wigan előtt is csak három pont az előny.

„Nagyon fontos pontot szereztünk, ennek a döntetlennek még nagy jelentősége lehet a szezon végén. A Southampton elleni következő bajnokink olyan lesz számunka, mint egy Bajnokok Ligája-döntő. Nagyon tetszik a játékosok szenvedélye, de nem szabad többet hibáznunk, mindenképpen nyernünk kell még egy meccset" – tette hozzá az olasz menedzser.

A Sunderland vasárnap 16 órakor a Southampton, az utolsó fordulóban pedig a Tottenham ellen lép majd pályára a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
7 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19