MU: Wenger szerint a Fabregas-transzfer időpocsékolás

2013.07.18. 14:08
Arsene Wenger szerint a Manchester United klubvezetői az idejüket pocsékolják, ha idén nyáron meg akarják szerezni Cesc Fabregast, a Barcelona labdarúgóját.

Az Arsenal francia menedzsere angol lapoknak nyilatkozott arról, hogy az MU-val hírbe hozott középpályás – akivel továbbra is szinte napi kapcsolatban áll – jelenleg nem vágyódik el a Barcelonától, egy évet mindenképpen lehúz még. Éppen ezért „időpocsékolás” és „értelmetlen utazás” minden olyan lépés, amely az idén nyári átigazolásra irányul.

A hírek megemlítik, hogy a manchesteriek első ajánlata 26 millió fontról (30 millió euró) szólt, de elmennének akár 30 millió fontig (35 millió euró) is.

Amint arról korábban már beszámoltunk: Fabregas esetleges eladása után még az Arsenalhoz is jutna az összegből – pedig az „ágyúsok" eleve nem olcsón, 35 millió euróért adták el 2011 nyarán a katalánoknak –, illetve a visszavásárlásra is van opciójuk.

Fabregas szerződése 2016 júniusának végéig érvényes, értékét a transfermarkt.de 45 millió euróra teszi. A középpályás már két idényt lehúzott a Barcelonában, de nem sikerült állandósítania a helyét a kezdőcsapatban.

Legfrissebb hírek

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
4 órája

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
21 órája

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 17:25

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 12:45

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 11:45

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00