Liverpool: Balotelli 4 évre jöhet, heti 90 ezer fontért

2014.08.21. 20:54
Egybehangzó olasz és angol források szerint Mario Balotelli ügynöke és a Liverpool vezetősége megegyezett abban, hogy a Milantól távozó olasz csatár négy évre heti 90 ezer fontért ír alá a Liverpoolhoz.

Balotelli csütörtökön elköszönt a Milantól, péntek reggel repül Angliába, ahol 12 óráig kell aláírnia szerződését, a klubjának meg ugyaneddig kell bejegyeznie a ligánál, hogy a hét végén pályára léphessen korábbi együttese, a Manchester City ellen. Ott heti 130 ezer fontot keresett 2010 és 2013 között.Balotelli csütörtökön elköszönt a Milantól, péntek reggel repül Angliába, ahol 12 óráig kell aláírnia szerződését, a klubjának meg ugyaneddig kell bejegyeznie a ligánál, hogy a hét végén pályára léphessen korábbi együttese, a Manchester City ellen. Ott heti 130 ezer fontot keresett 2010 és 2013 között.

Közben Christian Vieri jelezte, nem rajong Balotelliért – azt mondta egy olasz tévécsatornának, hogy „Adriano Galliani ma megkötötte meg a Milan történetének valaha volt legjobb üzletét".

Legfrissebb hírek

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
13 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
2026.08.13. 13:02

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Spalletti al dente – készül az újabb nagy Juventus?

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 13:42