PL: Manchesterből elzavarták, hazájában szárnyal a portugál

2014.10.30. 17:36
null
„Látod ezt, Van Gaal?” (Fotó: Action Images)
A Manchester United szélsőjét, Nanit választották a portugál labdarúgó-bajnokság jelenlegi legjobb játékosának az országos népszerűségű Record olvasói.

 

„Nani a portugál liga legjobb játékosa?” – hangzott a portál kérdése, a válaszolók 71 százaléka pedig igennel felelt, miközben a piaci érték tekintetében csak kilencedik a rangsorban.

Nani játéka újra kiteljesedik, mióta a nyáron Angliából egy évre kölcsönbe visszatért a Sportinghoz. Hét évvel azt követően, hogy leigazolta őt a Manchester United – 2007-et írtunk ekkor.

Nani a 2014–2015-ös szezon kezdete óta tizenegy mérkőzésen öt gólt szerzett, ebből kettőt a Bajnokok Ligájában. Szórja a kötényeket, gólpasszokat ad és gólokat is szerez. Szépet és fontosat, mint a Porto ellen 3–1-re megnyert kupamérkőzésen.

Összehasonlításképp: a Manchester Unitedben legutóbbi 44 találkozóján 4 gólig jutott.

(Forrás: Reddit)
(Forrás: Reddit)

Egyes portugál források szerint Louis van Gaal már januárban szeretné újra a Manchester keretében tudni, de a Sporting vezetői ebbe nem hajlandóak belemenni, mondván Nani a szezon végéig az övék. Portugál részről a legszebb az egészben, hogy Nani heti 120 ezer fontos fizetését a „vörös ördögök” állják.

A Record olvasói a portugál bajnokság aranyesélyeiről is szavaztak, a 2002 óta első bajnoki címére pályázó Sporting reményei 65 százalékot kaptak. A klub a negyedik helyen áll nyolc forduló után, de csak három pont a hátránya az éllovas Benficával szemben.

Naninak egyértelműen jót tett a környezetváltozás, Manchesterben az elmúlt néhány szezonban sokat volt sérült, de egészségesen is keveset játszott. Viszont, ha így folytatja, nem kizárt, hogy látjuk még a 27 éves szélsőt MU-mezben tündökölni.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Férfi kézi BL: szoros meccsen nyert Szkopjében a Nantes, győzött a Sporting is

Kézilabda
2026.09.16. 20:57

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23