Anglia: „Ne panaszkodjon Van Gaal a sűrű program miatt!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.05. 15:38
null
Louis van Gaal nem ehhez szokott (Fotó: Action Images)
Johan Cruyff szerint Louis van Gaalnak el kellene fogadnia, hogy Angliában az év végi ünnepek idején sem áll meg az élet a futballvilágban.

 

 

A Manchester Unitedet irányító Louis van Gaal december végén fejezte ki felháborodását azzal kapcsolatban, hogy az angol klubcsapatoknak az ünnepek között is pályára kell lépniük, Johan Cruyff szerint azonban honfitársának nincs joga emiatt panaszkodni.

„Ha Angliát választod, akkor el kell fogadnod a sikeresen működő rendszerüket is – írta Cruyff a De Telegraaf hasábjain jelentkező heti jegyzetében. – A karácsony és újév közötti játék igencsak igénybe veszi a szervezetet, ezért a jó fizikai állapotban lévő csapatoknak kedvez.”

Cruyff nem ápol túl jó viszont Van Gaallal, akit azóta kritizál manchesteri munkássága miatt, amióta a 63 éves szakember júliusban átvette a „vörös ördögök” irányítását. A háromszoros aranylabdás szerint bukásra van ítélve Van Gaal minden olyan próbálkozása, amely az angliai rendszer megváltoztatására irányul.

„Ez ősidők óta működő rendszer, és száz év múlva is működni fog – folytatta Cruyff. – Teljesen felesleges emiatt panaszkodni, ha mindenki más elégedett vele. Az érdekelteket ráadásul jól megfizetik az ünnepi időszakban való pályára lépésért.”

Louis van Gaal elsősorban azt kifogásolta, hogy Angliában a kétnaponta megrendezendő mérkőzések miatt karácsony környékén képtelen normálisan felkészíteni csapatát, a játékosok pedig teljesen kimerülnek a fokozott igénybevétel miatt.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
7 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

„Én vagyok ennyire okos, vagy maga ennyire buta?” – Louis van Gaal 75 éves

Népsport
2026.08.08. 09:17

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17