MU: 30 millióért jön a Benfica argentin sztárja – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.06. 16:07
null
Lapértesülések szerint Nicolás Gaitán órákon belül a Manchester United játékosa lesz (Fotó: Reuters)
Egybehangzó lapértesülések szerint a Manchester United órákon belül bejelenti Nicolás Gaitánnak, a Benfica argentin válogatott labdarúgójának a szerződtetését.

 

Az átigazolások területén megbízhatónak számító olasz újságíró, Gianluca Di Marzio már pénteken megírta, hogy megszületett a megállapodás a Manchester United és Nicolás Gaitán klubja, a portugál Benfica között. A 27 éves támadó középpályás körülbelül 30 millió euróért igazol a „vörös ördögökhöz”.

Azóta portugál források is kész tényként kezelik a játékos szerződtetését, és a csapatok a hírek szerint órákon belül hivatalosan is bejelenthetik Gaitán klubváltását.

A több poszton is bevethető, kilencszeres argentin labdarúgó a Benficában a 2014–2015-ös szezonban 37 mérkőzésen lépett pályára, ezeken összesen négy gólt szerzett és 16 gólpasszt adott.

Persze azért nem árt megemlíteni, hogy a nemzetközi sajtó ugyanis nem először „adta el” Gaitánt az MU-nak…

 

 

 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Trubin már az ötödik kapus, aki gólt szerzett a BL-ben, mutatjuk a többit

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 19:32

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Elképesztő izgalmak Lisszabonban, kapusa 98. percben szerzett fejes góljával jutott be a rájátszásba a Benfica!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:05

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05
Ezek is érdekelhetik