PL: fogadást veszített a Pool legendája, MU-mezt viselhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.28. 14:40
Ezek után aligha lesz túl népszerű a Premier League-ben szereplő Tottenham játékosa, a brazil Paulinho, legalábbis Jamie Carragher számára. A rivális Liverpool legendás hátvédje ugyanis éppen Paulinhóval kapcsolatosan kötött fogadást, méghozzá Gary Neville-lel, a Manchester United korábbi focistájával. A kettejük közti fogadás tárgya az volt, hogy Paulinho a 2014–2015-ös szezonban szerez-e összesen 15 találatot…

Nos, miután Paulinho a 2013–2014-es 37 mérkőzésen összesen nyolc gólt szerzett, kijelenthető, hogy Jamie Carragher azon gondolata, miszerint a 26 éves középpályás a következő, 2014–2015-ös idényben majdnem megduplázza találatai számát, egy kissé elfogultnak bizonyult. Nem is meglepő tehát, hogy elveszítette a Gary Neville-lel kötött fogadást, hiszen Paulinho 30 találkozón csak kétszer talált be az ellenfelek kapujába, a szezonja pedig olyannyira gyatrára sikerült, hogy a Tottenhamtől való távozása is felvetődött két év után. Paulinho a 2013–2014-es 37 mérkőzésen összesen nyolc gólt szerzett, kijelenthető, hogy Jamie Carragher azon gondolata, miszerint a 26 éves középpályás a következő, 2014–2015-ös idényben majdnem megduplázza találatai számát, egy kissé elfogultnak bizonyult. Nem is meglepő tehát, hogy elveszítette a Gary Neville-lel kötött fogadást, hiszen Paulinho 30 találkozón csak kétszer talált be az ellenfelek kapujába, a szezonja pedig olyannyira gyatrára sikerült, hogy a Tottenhamtől való távozása is felvetődött két év után.

És mivel Carragher elveszítette a fogadást, viselnie is kell ennek következményeit, egy napig az ősi rivális Manchester United mezében kénytelen „feszíteni". Ezek után Paulinho valószínűleg nem lesz a kedvence…

 

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
4 órája

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
6 órája

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
8 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
2025.09.13. 23:05

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
2025.09.13. 20:26

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.09.13. 18:01

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
2025.09.13. 15:29

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17
Ezek is érdekelhetik