PL: Nem utaltak arra, hogy nem számolnak velem – Tőzsér

2015.06.30. 10:43
Tőzsér Dániel nem tud arról, hogy angol klubcsapata, a Watford szeretne megválni tőle. Ennek ellenére elképzelhető, hogy vált a nyáron.

Daniel Pudil és Lewis McGugan mellett Tőzsér Dánieltől is szeretne megválni az angol Premier League-be nyolc év után visszatérő Watford – írta hétfői számában a The Sun.

„Hm... Érdekesen hangzik. Főként azért, mert együtt készülök a csapattal, az elnökkel meg körülbelül tíz perce beszéltem, s egyetlen szóval sem utalt arra, hogy az egyesületnél nem számolnak velem a továbbiakban. Ettől még lehet, hogy a nyáron klubot váltok. De bocsásson meg, most mennem kell, kérem, hívja a menedzseremet, ő többet tud" – mondta a magyar válogatott harmincéves középpályása a Nemzeti Sportnak.

Megkerestük Filipovics Vladant is, a játékos menedzserét.

„Az időközben csődbe ment Parmától két évre vette kölcsön Danit a Watford, és még csak az első esztendő telt el – hangsúlyozta a menedzser. – Ugyanakkor más opció is van, mint a Watford: ha megfelelő, több évre szóló ajánlat érkezik érte, elképzelhető a nyári klubváltás. Jelen állás szerint mindenesetre arra van a legnagyobb esély, hogy Dani a Watfordnál kezdi a következő szezont."

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38