MU: így reagált rá Martial, hogy Rooney nem tudta, ki ő

2015.09.02. 19:10
Mint beszámoltunk róla, Anthony Martial a Monacótól a Manchester Unitedhez igazolt. A csatár minden idők legdrágább francia labdarúgója lesz, ha teljesül az átigazolási feltételek mindegyike, 80 millió euróért vált klubot. Wayne Rooney az átigazolás előtt azonban nem tudta, ki az új szerzemény, ezért csapattársát kérdezte róla. Martial szerint ez teljesen normális.

„Rooney a repülőn odajött hozzám és megkérdezte, ki az a Martial. Tudni akarta, kire aggatták rá a »nyolcvanmilliós MU-csatár« jelzőt a brit lapok. Elmondtam neki, hogy ő nagyszerű játékos és hatalmas lehetőségek rejlenek benne. Technikás, gyors és kemény, kicsit olyan, mint Thierry Henry” – mondta korábban Morgan Schneiderlin, az MU középpályása.Morgan Schneiderlin, az MU középpályása.

„Teljesen normális, hogy Rooney nem ismer engem – reagált Martial. – Nem játszottam sokat a francia élvonalban, és most vagyok először a válogatott tagja. De örülök, hogy ilyen csapattársam lesz, kiváló csatár, aki mellett sokat fejlődhetek.”

„Nem tudom, érek-e nyolcvanmillió eurót. Nem érdekelnek a számok, ez a két klubra tartozik csak. Nem is érzem, hogy emiatt nagy lenne rajtam a nyomás. Igaz, őrültnek hangzik ez az összeg egy ilyen fiatal játékosért (19 éves – a szerk.), mint én. Ilyen a futballpiac és nem tehetek semmit sem ellene. Próbálok nem erre fókuszálni, csak a játékra.”

Martial elmondta azt is, már beszélt Louis van Gaal menedzserrel arról, milyen poszton játszik majd. Leginkább középen szeret futballozni, de a holland szakember szélsőként is számíthat rá.

Legfrissebb hírek

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

Fiatal walesi kapust igazolt a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.27. 11:55

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

Hivatalos: bejelentette Youri Tielemans szerződtetését a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.14. 20:17

Immár hivatalos, Andrey Santos a Manchester Unitedben folytatja

Angol labdarúgás
2026.07.13. 16:24

A Manchester United közel került a belga középpályás szerződtetéséhez – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.13. 12:43

A Manchester Unitedba igazol a Chelsea brazil középpályása – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.09. 15:05