Man. City: a szezon végéig nem számíthatnak Kompanyra

MTI MTIMTI MTI
2016.01.13. 10:19
Az eddig ismert három-négy hét helyett hosszabb kihagyás vár Vincent Kompanyra, a Manchester City labdarúgócsapatának kapitányára, aki a jelenlegi előrejelzések szerint csak a szezon végén térhet vissza.

A 29 éves játékos különböző sérülései miatt a mostani idényben mindössze kilenc bajnoki meccsen léphetett pályára. Legutóbb december 26-án, a Sunderland ellen szerepelt, a második félidőben csereként állt be, de kilenc perc után kiújult a korábbi vádlisérülése, így le kellett jönnie.Legutóbb december 26-án, a Sunderland ellen szerepelt, a második félidőben csereként állt be, de kilenc perc után kiújult a korábbi vádlisérülése, így le kellett jönnie.

Manuel Pellegrini vezetőedző most azt mondta: nem tudja, hogy a belga védő mikor térhet vissza.

„Vincent mindent elkövet azért, hogy feldolgozza, illetve megtudja az okát annak, miért ennyire sérülékeny. Talán az idény utolsó részében már számíthatunk rá” – fogalmazott a chilei mester.

A City Kompanyval a soraiban mindössze egy gólt kapott a Premier League-ben, azon a 11 meccsen viszont, amelyen a játékos nem volt ott a védelemben, mindössze egyszer úszta meg kapott gól nélkül.

A Manchester City jelenleg harmadik az angol bajnokságban, a Bajnokok Ligája február-márciusi nyolcaddöntőjében pedig a Dinamo Kijev lesz az ellenfele.

Legfrissebb hírek

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
9 órája

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
14 órája

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
22 órája

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52