PL: a Chelsea és az MU is vinné, de ő inkább maradna

Vágólapra másolva!
2016.02.18. 12:01
Mauricio Pochettino bajnokesélyessé varázsolta a Premier League-ben szereplő Tottenhamet, ennek köszönhetően pedig a Chelsea-vel és a Manchester Uniteddel kapcsolatban is felvetődött a neve.

Az Európa-ligában a Fiorentina ellen a nyolcaddöntőért harcba szálló Spurs menedzsere ugyanakkor nem kíván távozni.

„Nagyszerűen érzem magam Angliában és nagyon boldog vagyok a Tottenhamnél. Úgy érzem, fantasztikus légkört alakítottunk ki a klubnál. Fantasztikus volt látni a Manchester City elleni mérkőzésen a játékosok, a stáb és a szurkolók elkötelezettségét, és hogy ugyanazokat az értékeket valljuk” – mondta a 43 éves tréner.

A Tottenham 26 fordulót követően két ponttal a listavezető Leicester City mögött a második helyen, jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzve az Arsenalt.

Az El-kör első mérkőzéséről, amelyen az oddsok alapján a házigazda olaszok a favoritok, élő közvetítéssel jelentkezünk!

EURÓPA-LIGA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK

19.00: Fiorentina (olasz)–Tottenham Hotspur (angol) (Tv: DIGI Sport2)
19.00: Borussia Dortmund (német)–Porto (portugál) (Tv: RTLII)
19.00: Anderlecht (belga)–Olympiakosz (görög)
19.00: Midtjylland (dán)–Manchester United (angol) (Tv: DIGI Sport1)
19.00: Sevilla (spanyol)–Molde (norvég)
19.00: Villarreal (spanyol)–Napoli (olasz) (Tv: DIGI Sport3)
19.00: Saint-Étienne (francia)–Basel (svájci)
21.05: Sporting CP (portugál)–Bayer Leverkusen (német) (Tv: DIGI Sport3)
21.05: Valencia (spanyol)–Rapid Wien (osztrák)
21.05: Augsburg (német)–Liverpool (angol) (Tv: DIGI Sport1)
21.05: Sparta Praha (cseh)–FK Krasznodar (orosz)
21.05: Galatasaray (török)–Lazio (olasz) (Tv: DIGI Sport2)
21.05: Sion (svájci)–Braga (portugál)
21.05: Sahtar Doneck (ukrán)–Schalke (német)
21.05: Marseille (francia)–Athletic Bilbao (spanyol)

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28
Ezek is érdekelhetik