Chelsea: megvan az egyezség, nyáron jön az Ajax szélsője?

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.02.12. 15:19
null
Hakim Zijes a nyártól a Chelsea játékosa lehet (Fotó: AFP)
Egybehangzó holland sajtóhírek szerint az Ajax labdarúgócsapata megegyezett a Chelsea-vel Hakim Zijes nyári klubváltásáról. A 26 éves szélső 45 millió euróért szerződik Amszterdamból Londonba, amivel az Ajax történetének harmadik legdrágább távozója lenne Frenkie de Jong és Matthijs de Ligt után.

A De Telegraaf és a Voetbal International is arról számolt be szerdán, hogy a Chelsea – sokadik nekifutásra – megegyezett az Ajaxszal Hakim Zijes átigazolásáról. A londoniak már korábban is szerették volna megszerezni a szélsőt, ám a vételárral kapcsolatban nem jutottak dűlőre a felek – illetve az sem mellékes, hogy a Chelsea ki volt zárva az átigazolásokból. A holland lapok úgy értesültek, 45 millió euróért vált klubot Zijes, akit több európai topcsapat is megkörnyékezett, így többek között a Bayern München, a Borussia Dortmund, a Tottenham és az Inter is.

Zijes 2016 szeptemberében debütált az Ajaxban, amellyel azóta holland bajnok, kupagyőztes és Szuperkupa-győztes is lett. Az Eredivisie-ben azóta 89 találatnak volt részese (38 gól, 51 gólpassz), és ami még ennél is hízelgőbb statisztika, hogy 421 gólszerzési lehetőséget dolgozott ki – 134-gyel többet, mint bárki más a holland bajnokságban.

A Bajnokok Ligája idei kiírásában a Chelsea ellen is letette a névjegyét, a Stamford Bridge-en parádés gólt szerzett szabadrúgásból.

A De Telegraaf hozzáteszi: Zijes 2022 nyarán lejáró szerződésében nincs kivásárlási záradék, amióta tavaly nyáron új megállapodást írt alá az Ajaxnál.

És még egy dolog Zijessel kapcsolatban…

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Több mint két évtized után újra van Ibrahimovic az Ajaxnál – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 10:02

Holland középpályást szerződtetett a Lazio – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 10:04

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53
Ezek is érdekelhetik