Liverpool: „Fáj az igazság!” – Fabinho felesége a Man. City-szurkolók lelkébe gázolt

B. D. K.B. D. K.
2022.05.30. 17:07
null
Fabinho és felesége (Fotó: instagram.com/rebecatavares)
Mint arról beszámoltunk, az elvesztett Bajnokok Ligája-döntő ellenére is hatalmas tömeg (a becslések szerint 500 ezer ember) fogadta a mögöttünk hagyott idényben angol Ligakupát és FA-kupát nyerő „vörösöket” Liverpoolban. A rengeteg ember még Jürgen Kloppot is sokkolta (GALÉRIA ITT), ahogyan Fabinho feleségét, Rebeca Tavarest is.

 

A Liverpool 28 éves brazil középpályásának szerelme igen aktív a Twitteren, legutóbbi csípős kijelentésével pedig sokak ellenszenvét kivívta.


Liverpool: „Ez a világ legnagyszerűbb klubja” – Klopp az ünneplésen

„Mi vagyunk a Liverpool, ez mindennél többet jelent – fűzte a tömegről készült fotójához, majd nem sokkal később implicite üzent a Premier League-ben bajnoki címet védő Manchester Citynek. – Csak kevés olyan dolog van, amit olajjal nem tudsz megvenni.”

Nem nehéz kitalálni, hogy a szurkolókra utalt ezzel a kijelentésével. Kapott is ezért hideget-meleget, de Rebeca Tavarest ez egyáltalán nem zavarja.

„A hobbim most az lett, hogy a gyűlölködők kommentjeit olvasom a tweetjeim alatt. FÁJ AZ IGAZSÁG!!!!” – jegyezte meg három órával később.


Legfrissebb hírek

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
21 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
2026.10.11. 13:30

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

A Liverpool több kulcsjátékosa is megsérült a válogatott szünet alatt

Angol labdarúgás
2026.10.08. 09:00

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Bűnösnek találtatott a Manchester City – a sporttörténeti jelentőségű ítélet háttere

Képes Sport
2026.10.04. 09:29