Liverpool: Igyekeztem jól eltalálni a labdát – Szoboszlai Dominik

Vágólapra másolva!
2023.09.04. 09:10
null
Szoboszlai Dominik (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Liverpool 3–0-s győzelmet aratott az Aston Villa ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 4. fordulójában. A mérkőzés első találatát jegyző Szoboszlai Dominik az angol klub honlapjának nyilatkozott a mérkőzés után.

„Szerintem már említettem, hogy szoktuk néha gyakorolni a lövéseket edzésen, és úgy két hete volt egymás után két óriási lehetőségem, és mindkettőt 50 méterrel a kapu fölé durrantottam. Éppen ezért ma nagyon igyekeztem, hogy jól találjam el a labdát, és kapura menjen – bejött” – beszélt a találatáról Szoboszlai Dominik klubja honlapjának.

„Remek keretünk van. Joel Matip kiválóan szerepelt kezdőként és végigjátszotta a mérkőzést, míg Joey (Joe Gomez – a szerk) minden labdáért megküzdött. Szükségünk van a hozzájuk hasonló játékosokra. Mindenkinek egészségesnek kell lennie, hogy szükség esetén be tudjon ugrani” – mondta a magyar válogatott játékos a Liverpool keretének mélységéről annak fényében, hogy a találkozót a lelátóról követte a klub legfrissebb szerzeménye, Ryan Gravenberch.

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ
Liverpool–Aston Villa 3–0 (2–0)
Liverpool,
Anfield, 50 109 néző. Vezette: Hooper
Liverpool:
Alisson – Alexander-Arnold (Quansah, 71.), Joe Gomez, Matip,Robertson – Szoboszlai, Mac Allister (Endo, 87.), Curtis Jones (Elliott, 65.) – Szalah, Darwin Núnez (Gakpo, 65.), Luis Díaz (Diogo Jota, 65.). Menedzser: Jürgen Klopp
Aston Villa: Emiliano Martínez – Konsa, Diego Carlos (Bailey, 19.; Zaniolo, 65.), Pau Torres – Cash, Boubacar Kamara, Douglas Luiz (Teielemens, 72.), Digne – M. Diaby, McGinn – Watkins (Durán, 71.). Menedzser: Unai Emery
Gólszerző: Szoboszlai (3.), Cash (22. – öngól), Szalah (55.)

Legfrissebb hírek

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
1 órája

Wirtz először talált be tétmérkőzésen, a Liverpool egy góllal legyőzte a Wolvest

Angol labdarúgás
1 órája

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
3 órája

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
6 órája

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
9 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
20 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik Cristiano Ronaldóról beszél

Magyar válogatott
23 órája

Arne Slot: Ha karácsonykor kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy Isak minél előbb felépüljön

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:08
Ezek is érdekelhetik