Liverpool: Szoboszlai Dominik a hétvégén térhet vissza – hivatalos

M. B.M. B.
2024.01.23. 13:37
Szoboszlai Dominik a Norwich elleni kupameccsen térhet vissza (Fotó: Getty Images)
Sérült játékosai, így Szoboszlai Dominik helyzetéről is beszélt Pepijn Lijnders, az angol élvonalbeli (Premier League) Liverpool másodedzője a Fulham elleni szerdai Ligakupa-mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.

„Dom a tegnapi nap folyamán együtt edzett velünk, egy kispályás, egyérintéses meccset csinált végig a csapattal. Ezzel együtt jól játszott és remekül érezte magát, majd extra munkát is végzett a sporttudományi stábunkkal. Már készen áll a visszatérésre, de holnap még túl korai lenne, szóval ha minden jól megy, akkor a hétvégén már pályára léphet a csapatban”fogalmazott Pepijn Lijnders.


A magyar válogatott középpályás így várhatóan a másodosztályú Norwich City ellen térhet vissza az FA-kupa 4. fordulójában, ahol a Liverpool a legjobb 16 közé jutásért csatázik a „kanárikkal”.

A holland szakember elmondta, hogy balhátvéd poszton játszó Andy Robertson már a londoni összecsapáson bevethető lesz, míg Trent Alexander-Arnold – hasonlóan Szoboszlaihoz – a hétvégi kupameccsen térhet vissza a leghamarabb. 

Végül, de nem utolsósorban Curtis Jones a korábbi aggodalmakkal ellentétben nem szenvedett komoly sérülést az AFC Bournemouth elleni bajnokin, így ő is játszhat a Fulham ellen, ellenben Kosztasz Cimikasz két hét múlva térhet vissza a Liverpool edzéseire.

 

 

Legfrissebb hírek

„Nincs annál felemelőbb, mint amikor elismerik a munkádat” – Szalah érzelmes videóban búcsúzik

Angol labdarúgás
2 órája

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
17 órája

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:21

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:35

Az 1990-es bajnokcsapat inspirálta Szoboszlaiék új szerelését – fotók

Angol labdarúgás
2026.05.19. 13:27

Sallai Roland: Meg kell mutatnunk, hogy a Galatasaray Törökország legnagyobb klubja

Minden más foci
2026.05.19. 13:26

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
2026.05.18. 20:01

Légióskörkép: gól és gólpassz Schäfertől, két assziszt Szoboszlaitól – videók

Légiósok
2026.05.18. 09:15
Ezek is érdekelhetik