Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Vágólapra másolva!
2025.06.20. 20:00
null
Florian Wirtz 2025 nyarának legdrágább igazolása (Fotó: Liverpool FC/X)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) címvédője, a Liverpool klubrekordot jelentő összegért szerződtette Florian Wirtzet a Bayer Leverkusentől.

A Liverpool pénteken a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Wirtz náluk folytatja a pályafutását. Igaznak bizonyultak tehát a sajtóértesülések, s a legfrissebb információk szerint az angolok 116 millió fontért (135.5 millió euró) szerződtették a 22 éves támadó középpályást. Ez a legnagyobb összeg, amelyet valaha német bajnokságból érkező játékosért fizettek ki, továbbá ez a Pool történetének legdrágább átigazolása is.

„Nem azért jöttem ide, hogy csak jól érezzem magamat, céljaim vannak, és meg akarom adni a szurkolóknak azt, amit megérdemelnek – mondta a klubhonlapnak Florian Wirtz. Szeretnék minden évben mindent megnyerni. Először el kell végeznünk a munkát, természetesen nekem is, hogy végül sikeresek legyünk. A csapat az előző idényben megnyerte a Premier League-et, nyilván a címvédés a cél, és szeretnék az együttessel még tovább jutni a Bajnokok Ligájában. Ambiciózus vagyok.”


A nyári átigazolási időszak egyik legizgalmasabb témája volt, hogy hol folytatja a pályafutását Wirtz. A fiatal német labdarúgónak ugyan 2027-ig szólt a szerződése a Bayer Leverkusennel, de annyira felkapott lett, hogy csak az volt a kérdés, mikor és hova igazol.

A „gyógyszergyáriak” színeiben 197 mérkőzésen 57 gólig és 65 gólpasszig jutó német futballista iránt többek között a Manchester City, a Bayern München és a Liverpool is érdeklődött. Előbbi kettő azonban hamar kiszállt a Leverkusen által kért magas vételár miatt. A sajtóban megjelent hírek alapján a Pool előbb 100 milliós, majd 128 millió eurós ajánlattal fordult a németekhez, de mindkétszer nemleges válasz érkezett vissza. Később arról lehetett olvasni, hogy a PL címvédője akár egy különböző bónuszokat is tartalmazó 150 millió eurós ajánlatot is bedobott – végül ennél kevesebbért sikerült megszerezni. Wirtz korábban már jelezte, hogy a Liverpoolban szeretné folytatni a karrierjét, így csak a két együttes megegyezésére kellett várni.

A „vörösök” csak annyit közöltek a honlapjukon, hogy hosszú távú szerződést kötöttek Wirtzcel, ám minden sajtóorgánum szerint 2030-ig írt alá, s évi 20 millió euró körüli összeget keres majd.

A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol csapat igazán aktív az átigazolási piacon. Május végén szintén a Leverkusentől érkezett Jeremie Frimpong, majd jött a meglepetés: Pécsi Ármin a Puskás Akadémiától igazolt az angol bajnokhoz, de Kerkez Milos szerződtetése is csak napok kérdése. Wirtz érkezésének Szoboszlai Dominikra való hatását ebben a cikkben dolgoztuk fel.

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

ELEMZÉS. A 22 éves német világsztár hivatalosan még nem a Premier League-címvédő játékosa, de mutatjuk, miért akarhatja őt ennyire a klub, s mik lehetnek a terveik vele.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
7 órája

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
12 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
21 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
23 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44
Ezek is érdekelhetik