„Remélem, sokat tanulhatok Alisson Beckertől!” – Pécsi Ármin álmai csapatához igazolt

2025.06.14. 08:27
Az NB I-es Puskás Akadémiától az angol Premier League-ben szereplő Liverpoolhoz szerződő Pécsi Ármin az EM Sports Consulting évadzáró gáláján a Nemzeti Sportnak elmesélte, milyen volt az első útja új klubjánál, amelynek gyermekkora óta szurkolója.

„Megkönnyebbülten tértem haza a sikeres orvosi vizsgálatot és a szerződések aláírását követően Liverpoolból” – mondta el a Nemzeti Sportnak Pécsi Ármin. 

„Két-három héttel az idény vége előtt hallottam először a klub érdeklődéséről. Ez a hátralévő bajnokikra nagy motivációt és löketet adott annak érdekében, hogy megtartsam a jó formámat” – árulta el kérdésünkre az átigazolást megelőzően a Puskás Akadémiát erősítő fiatal kapus.

„Amikor megtudtam, hogy érdeklődnek irántam, először a családomat és a barátnőmet értesítettem. Azt gondoltam, már az is nagy dolog, ha egyáltalán bekerülök náluk egy füzetbe, vagyis hogy tudják rólam a Liverpoolnál, ki vagyok. Aztán a többi alakult magától” – folytatta Pécsi.

„Nagyon várom már az edzéseket az új csapatomnál! Szeretném újra megmutatni a pályán és a pályán kívül is, hogy mit tudok! Remélem, gyorsan be tudok majd illeszkedni és befogadnak. Fejlődni és tanulni szeretnék a Liverpoolban játszó sportemberektől. Mindig is az álmaim közé tartozott, hogy egyszer az Anfielden játszhassak, Liverpool-szurkolóként nőttem fel. Remélem, Alisson Becker nagyon jó formában lesz és minél többet tanulhatok tőle!” 

Videónkban Pécsi Ármin arról is beszámolt, kikkel találkozott eddig új csapatánál és ők milyen benyomást tettek rá.

Magyar válogatott
2025.06.14. 06:00

Szoboszlai tanácsai a Liverpoolba igazoló Pécsinek: „Gyere és élvezd! Dolgozz mindennap keményen!”

„Gyermekkoromban, ha megtehettem volna, kérek egy autogramot Cristiano Ronaldótól.”

 

Legfrissebb hírek

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
2 órája

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
22 órája

Kós Hubert: Én is Kós Huberttől várnám az érmeket

Úszás
2026.08.09. 16:07

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49

Corbu Máriusz: Mohamed Szalah ellen élmény lenne játszani

Európa-liga
2026.08.07. 11:07

„Nem volt itt semmilyen vita” – Szoboszlai a Jones-incidensről

Angol labdarúgás
2026.08.04. 16:40

„Az NFL más világ!” – exkluzív interjú Andre Carterrel

Képes Sport
2026.08.04. 16:05