Gödörben a Liverpool – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2025.10.19. 23:57

Bajnoki címvédőhöz képest gyengén teljesítettek a hazaiak a Liverpool–Manchester United Premier League-mérkőzésen. Nem csupán a 2–1-es vereség, a mutatott játék volt elkeserítő, ráadásul Szoboszlai Dominiknak és Kerkez Milosnak sem ment jól az Anfieldben.

Arne Slot nem volt könnyű helyzetben: a Galatasaraytól a Bajnokok Ligájában, a Crystal Palace-tól és a Chelsea-től a bajnokságban három egymást követő idegenbeli vereséget követően nyernie kellett a csapatnak, ahogy a szakvezető fogalmazott: mindegy, ki az ellenfél. A vezetőedző az idén a Newcastle Unitedtől 130 milló fontért szerződtetett svéd Alexander Isakot jelölte a kezdőbe, ezúttal a Bayer Leverkusentől potom 116 millióért igazolt német Florian Wirtz került a kispadra – hogy aztán az Eintracht Frankfurttól szintén nem csupán gombokért megvett francia Hugo Ekitikéhez hasonlóan csereként beállva ő se tudjon segíteni. Tény, a szakemberek által zseninek titulált Wirtz mintha még nem érkezett volna meg Liverpoolba…

Nem lett igaza a 2016 januárjában, csaknem tíz éve éppen az Anfieldben a Liverpool ellen győztes gólt szerző exmanchesteri Wayne Rooney-nak, aki úgy vélte, a vb-selejtező  miatti szünet alatt Slot menedzsernek volt ideje átgondolni, mi nem működött az előző mérkőzéseken. A Liverpool korábbi legendás válogatottja, Jamie Carragher katasztrófának minősítette a manchesteriek, egyben a tréner, Ruben Amorim teljesítményét. A majd’ tízéves negatív sorozat megtörése után ez nem éppen aktuális, az viszont igen, hogy Bruno Fernandes szerint a fehér mez általában szerencsét hoz a Liverpool ellen.

Egy portál már a találkozó előtt összeállította a Premier League legrosszabb öt idei igazolását, amelyben három hely a liverpooliaké: Isak ötödik, Kerkez második, Florian Wirtz magasan első. Talán nem véletlen, hogy a spanyol sajtó szerint a Real Madrid edzője, Xabi Alonso – aki korábban a Leverkusen szakvezetőjeként nagyra tartotta a német labdarúgót – jelezte klubja vezetőinek, figyeljék korábbi játékosát.

Mi, magyarok persze vigyázó szemünket inkább Szoboszlaira és Kerkezre vetjük, ennek ismeretében rögzítjük: a Tottenham Aston Villától elszenvedett veresége következtében a Liverpool sorozatban harmadik bajnoki kudarca ellenére nem csúszott le a dobogóról.

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Kerkez és Szoboszlai is végigjátszotta a rangadót – nagyot harcoltak, de sorozatban negyedik mérkőzését is elbukta a Pool.
Legfrissebb hírek

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
9 órája

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
22 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2026.08.10. 23:45

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 23:45

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.08.09. 22:39

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
2026.08.09. 22:39