„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Az Arsenal 22 év után hódította el újra az angol bajnoki címet, miután a Bournemouth 1–1-es döntetlent ért el az „ágyúsokat” üldöző Manchester City ellen. A játékosok és a szakmai stáb a klub edzőközpontjában együtt követte a mérkőzést, Mikel Arteta vezetőedző azonban nem maradt velük.
„Az egyik legjobb érzés, amit valaha átéltem – mondta a spanyol szakember a BBC-nek a bajnoki címről. – A játékosokkal és a stábbal kellett volna néznem a meccset, mert ezt szerették volna, de egyszerűen nem voltam rá képes.”
Arteta húsz perccel a kezdő sípszó előtt távozott az Arsenal edzőközpontjából, és egyetlen percet sem látott a rivális találkozójából.
„Kimentem a kertbe, tüzet raktam, és grillezni kezdtem. Nem néztem a meccset. Csak néha hallottam némi zajt a nappaliból, aztán egyszer csak megtörtént a csoda. A legidősebb fiam kinyitotta a kertajtót, felém rohant, sírni kezdett, megölelt, és azt mondta: »Apa, bajnokok vagyunk!« Aztán jött a másik két fiam és a feleségem is. Gyönyörű pillanat volt. Látni az ő örömüket, akik mindig mellettem állnak, egyszerűen varázslatos volt. Egy perccel később Martin Ödegaard videóhívásban keresett.”
Az Arsenal trénere azt is elárulta, hogy a lefújás után azonnal felhívta gyermekkori barátját, a Bournemouth vezetőedzőjét, Andoni Iraolát. A két baszk tréner ugyanabban a régióban nőtt fel, és fiatalon együtt futballozott az Antiguoko utánpótláscsapatában San Sebastiánban.
„Először gratuláltam neki ahhoz a fantasztikus munkához, amit végez. Majd azt is mondtam neki, hogy majdnem elvette tőlünk a Premier League-et, amikor áprilisban legyőztek minket, most pedig segített megnyerni” – mondta nevetve Arteta.

Az Arsenalnak ugyanakkor még nem ért véget a futballévad. A londoni csapat május 30-án Budapesten a Paris Saint-Germain ellen lép pályára a Bajnokok Ligája döntőjében, így esélye nyílik arra, hogy a bajnoki cím mellé a legrangosabb európai kupát is megszerezze.
„Azt szeretnénk, hogy a felvonuláson két trófeát ünnepelhessünk – jelentette ki Arteta. – Két napunk volt arra, hogy kiélvezzük a bajnoki címet, most viszont újra a munkára kell koncentrálnunk. Hamarosan felemelhetjük a PL-trófeát,és együtt ünnepelhetünk a szurkolóinkkal, aztán hat napunk lesz arra, hogy újra történelmet írjunk ennél a klubnál.”
BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Május 30., szombat
18.00: Paris Saint-Germain (francia)–Arsenal (angol), Puskás Aréna










