Atlétika: befejezi pályafutását az olimpiai bajnok magasugró

MTI MTIMTI MTI
2013.03.06. 16:35
Négy és fél évvel pekingi olimpiai győzelme után végleg befejezi a pályafutását Tia Hellebaut, a belgák magasugrója.

„Nem a testem késztetett visszavonulásra, hanem a fejem” – mondta szerdán a 35 éves versenyző, aki elmondta, már hónapok óta gondolkodott a döntés meghozatalán, múlt hétvégi, göteborgi fedett pályás Európa-bajnokságon nyújtott gyenge teljesítménye pedig megadta a végső lökést. Hellebaut a svédországi Eb-n csak nyolcadik lett.

A kétgyermekes édesanya korábban már többször bejelentette, hogy visszavonul, később azonban mindig visszatért a pályára.

Hellebaut 2006-ban szabadtéren, egy évvel később pedig fedett pályán nyert Európa-bajnokságot magasugrásban, majd 2008 elején ötpróbában szerzett tető alatti világbajnoki címet. A szabadtéri szezonban aztán ismét visszatért a magasugráshoz, s korábbi sikerei ellenére is nagy meglepetést szerezve lett aranyérmes Pekingben úgy, hogy óriási csatában, 2.05 méteres ugrással győzte le a nagy esélyes horvát Blanka Vlasicot.

A 2008-as olimpiai döntő

Legfrissebb hírek

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Félmillió jegyigénylés érkezett Dzeko búcsúmeccsére

Minden más foci
2026.09.17. 07:01

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
2026.09.04. 18:42

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 10:35

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2026.09.03. 13:27

32 évesen visszavonult a magyar bajnok labdarúgó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 21:11