Tömegsport: 1.4 km-es futópályát adtak át Kőbányán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.28. 13:33
Új, 1.4 kilométer hosszú rekortán borítású futópályát adtak át pénteken Kőbányán. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a pénteki avatón elhangzott: a helyi lakosok már régóta igényelték, hogy az Óhegy parkban bővüljenek a sportolási lehetőségek. Ennek érdekében különített el a kerület idén 61 millió forintot a fejlesztésre.

Ebből az összegből a közel másfél kilométer hosszú és egy méter széles futókör kiépítése mellett hét korszerű eszközt is telepítettek az erősíteni vágyóknak. Ezek mellett többek között a futópályához kapcsolódó elöregedett járdákat is felújították, a Kőér utca felőli lépcsősort pedig újjáépítették.

A pályát egész nap lehet használni, ennek érdekében három közvilágítási oszlopot telepítettek át úgy, hogy a futókört megvilágítsa. Az önkormányzat egyúttal jelezte, hogy jövőre négy új villanyoszlop telepítését tervezik a most még kevésbé jól megvilágított szakaszokhoz.

A futókört Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere adta át, Monspart Sarolta tájfutó-világbajnokkal, valamint Frank Tibor ultrafutó börtönigazgatóval.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik