Berlini maratoni: Kipchoge világcsúcsra készül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.14. 16:42
A világ jelenlegi első számú maratoni futója, a kenyai Eliud Kipchoge a legnagyobb sztárja a vasárnapi berlini maratoninak, melyen az olimpiai bajnok atléta ismét megpróbálja megdönteni a szám világrekordját.

Minden idők legjobb eredményének birtokosa 2013-ban tért át pályáról az utcai versenyekre, azóta tíz maratonin indult, melyeken kilenc győzelem mellett egyetlen második helyet számlál. A 2013-as berlini viadal óta senki sem tudta legyőzni, s nagy meglepetésnek számítana, ha éppen vasárnap sikerülne ez valakinek. Még úgy is, hogy a mezőnyben ott lesz mások mellett a szintén kenyai Wilson Kipsang, akitől öt éve kikapott a német fővárosban.

„Az a tervem, hogy fél távnál 61 perces időnél járjak, aztán meglátjuk. Természetesen a világcsúcs nagyon szép eredmény lenne” – mondta a címvédő Kipchoge, aki tavaly rendkívül rossz körülmények között, hideg, esős időben ért el 2:03:32 órás időt Berlinben.

A rekordot 2:02:57 órával Kipchoge honfitársa, Dennis Kimetto tartja, a 2014-es berlini versenyen állította fel, megdöntve Kipsang egy évvel korábbi eredményét (2:03:23 óra). Kipchoge egyéni csúcsa 2:03:05 óra, mellyel harmadik a szabályos körülmények között elért idők örökranglistáján.

Ugyanakkor a 42.195 kilométeres táv legjobb ideje mégis az ő nevéhez fűződik, tavaly tavasszal ugyanis 2:00:24 órát ért el Monzában, ahol szponzora, a Nike szervezésében próbálkozott meg az F1-es ringen a 2 órás álomhatár áttörésével.

A vasárnapi verseny 9.15-kor rajtol. A viadalra összesen 44 389 futó nevezett.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
10 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik