Csupasport: a kisördög sem zavarta meg a győztest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.16. 18:21
Két év után először zárt jó érzésekkel egy versenyt Virág-Erdélyi Zsófia. Mint a Csupasportnak adott interjújában elmondta, a Telekom Vivicittá félmaratonin aratott győzelme újabb lendületet adott neki, amely reményei szerint Tokióig repíti.



„A második gyermekem születése után nemigen jöttek össze a versenyek, az elmúlt két évben ez volt az első olyan viadal, amelyet végre úgy tudtam befejezni, ahogyan szerettem volna – mondta az olimpikon Virág-Erdélyi Zsófia a Csupasportnak. – Mindig nagy küzdő voltam, mostanában azonban ha fájdalmat érzek, egy kisördög a vállamon azt kezdi a fülembe sugdosni, hogy jó lenne abbahagyni.”

Két hete Varsóban feladta a félmaratonit, amit nagyon nehezen élt meg, mert rosszul viseli a futás utáni kudarcokat. De úgy érzi, nem volt más választása, mint tudomásul venni, hogy fizikailag még nem tart ott, ahol szeretne, és lejjebb kellett adni a magával szembeni elvárásokat. A cél azonban Tokió!

A Csupasporton ezen kívül megmutatjuk, országszerte milyen tömegsportrendezvények lesznek a héten, valamint tanácsokat kaphatnak azok az olvasók, akik a jó idő eljöttével bringára akarnak ülni, csak még nem tudják, kivel és hova tekerjenek.

Legfrissebb hírek

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58
Ezek is érdekelhetik