Atlétikai vb: Azt hiszem, bizonyítottam, hogy idetartozom, itt a helyem – Szögi István

Vágólapra másolva!
2023.08.19. 20:44
null
Szögi István 11. lett a futamában (Fotó: MTI)
Az atlétikai világbajnokság szombat esti versenyprogramjának első magyar célba érkezője Szögi István volt: a magyar futó az 1500 méter harmadik előfutamában állt rajthoz, 3:37.57 perces időeredménnyel a 11. helyen végzett, ez nem volt elegendő a továbbjutáshoz.

Az 1500 méteres síkfutásban négy előfutamot rendeztek, Szögi István a harmadikban indult. Négyszáznál a kilencedik, nyolcszáznál a 11., 1200-nál a 13. helyen állt, majd a hajrában két helyet javítva a 11. helyen ért célba.

A magyar futó 3:37.57 perc alatt teljesítette a távot, kevesebb mint egy másodperccel megközelítette idei legjobbját (3:36.67), összesítésben a 32. helyen végzett. A futamot – amelyből a többihez hasonlóan az első hat helyezett jutott tovább a vasárnapi elődöntőbe – a holland Niels Laros (3:34.25) nyerte meg.

„Ez volt idén a második legjobb futásom, jól éreztem magam az elmúlt hetekben, jó volt a felkészülésem – mondta a Nemzeti Sportnak Szögi István. – Amikor befutottam a stadionba, a hangulat extra löketet adott, libabőrös lettem a közönséget látva és hallva, de azt mondtam magamban, soha ilyen jól még nem éreztem magam, muszáj egy jót futnom! Ezért vagyok kicsit csalódott, hiszen szerettem volna új egyéni csúcsot elérni, sőt titkon a továbbjutásban is reménykedtem, de látva a mezőnyt és az időket, ez nem volt reális. Bíztam abban, hogy 3:35 körül is tudok, de az is kevés lett volna, a 3:34 kellett volna, ez még nagy ugrás nekem. De azt hiszem, bizonyítottam, hogy idetartozom, itt a helyem, még ha nem is tudtam a legjobbakkal felvenni a versenyt. Viszont szeretném, ha ez a jövőben sikerülne."

Az SVSE futója a futam elején még jó helyen állt, de a tempóváltás után mindenki igyekezett a jobb helyeket elfoglalni, ő pedig szeretett volna a hatodik, nyolcadik hely környékén maradni, „lőtávolon” belül, hogy ha oda tud kerülni a végére, legyen esélye akár a továbbjutásra is.

„Az első ötven, hatvan méteren mindenki próbál befelé tartani, én pedig igyekeztem legbelül megállni a helyem, hogy ne nyomjanak el – folytatta. – Az első kétszáz méteren szerintem jól megoldottam, viszont a nyolcszáz és ezer közötti lökdösődésben kicsit leszakadtam az élbolytól, így az utolsó háromszázon, amikor hajráztam, már annyira messze voltak, hogy ilyen tempónál nem volt esélyem utolérni őket. Az edzőmmel azt beszéltük meg, hogy a tempó szerint alakítjuk a taktikát, csak álljak oda és versenyezzek, fussak úgy, mint egy kisgyerek az első versenyén, akinek csak az van a fejében, hogy nyerni akar. Így is álltam oda, nem törődtem semmivel, csak, hogy hozzam ki magamból a legjobbat.”

Az első előfutamban a nagy favorit, a norvég Jakob Ingebrigtsen győzött (3:33.94) – az övé lett a legjobb idő ezen a napon. A jóval lassúbb, de rendkívül izgalmas befutóval végződő másodikban a spanyol Mario García (3:46.77) nyert – a 2019-es világbajnok, a kenyai Timothy Cheruiyot éppen csak továbbjutott hatodik helyezettként (3:47.09) –, míg a negyedikben a kenyai Abel Kipsang (3:34.08).

Az atlétikai vb-ről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Csinta Samu, Németh Andrea, Patai Gergely, Vincze Szabolcs, Nagy-Pál Tamás (videó), Pusztai Viola (videó), Szabóky Zsolt (videó), Árvai Károly (fotó), Szabó Miklós (fotó), Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
15 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
17 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
17 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
18 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
19 órája

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
21 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
23 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
Tegnap, 7:10
Ezek is érdekelhetik