Visszavonul a németek kétszeres világbajnok súlylökője

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.14. 14:07
David Storl visszavonul (Getty Images)
A pénteki országos bajnokságon lép utoljára dobókörbe David Storl kétszeres világbajnok német súlylökő.

A 33 éves atléta búcsújáról a német szövetség adott hírt szerdán, jelezve, hogy David Storl 20 hónappal legutóbbi versenyét követően fog újra, egyben utolsó alkalommal dobni.

A mezőnyben szinte egyedüliként a hagyományos, csúszó technikával lökő Storl a 2010-es években a világ egyik legjobbjának számított, a londoni olimpián ezüstérmet nyert, a 2011-es tegui és a 2013-as moszkvai szabadtéri vb-n diadalmaskodott, majd 2015-ben Pekingben második lett, szabadtéri Európa-bajnokságokon pedig háromszor is győzött. Nagy világversenyen 2019-ben tudott legutóbb maradandót alkotni, amikor a glasgow-i fedett pályás Eb-n a dobogó második fokára állhatott fel.

Az utóbbi években rendszeresen sérülésekkel bajlódott Storl, akinek egyéni csúcsa 22.20 méter, melyet 2015-ben ért el.

 

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Ismét eltiltották az olimpiai ezüstérmes súlylökő Raven Saunderst

Atlétika
2025.09.10. 09:35

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Egy fesztiválon erősítette meg visszavonulását a Napoli gólrekordere

Minden más foci
2025.08.24. 15:09

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

A halálos balesetek miatt befejezi a 21 éves német bringás

Kerékpár
2025.08.13. 14:28

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik