London Marathon: több mint 800 ezer nevezés a jövő évi versenyre

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.29. 10:36
Fotó: Getty Images, archív
Az eddigi rekordot jócskán felülmúlva 840 318 nevezés érkezett a jövő évi London Marathonra.

A szervezők bejelentése szerint ezzel megdőlt a tavalyi csúcs, amikor 578 374-en jelezték részvételi szándékukat.

Az Egyesült Királyságból 672 638-an, míg külföldről 167 687-en neveztek.

„Ezek fantasztikus számok. Ezen belül is különleges a női jelentkezések aránya, amely 43-ról 49 százalékra nőtt” – mondta Hugh Brasher versenyigazgató.

Az idei eseményen a 42.195 kilométeres maratoni távot 53 ezren teljesítették nyolc nappal ezelőtt, a kenyai Peres Jepchirchir 2:16:16 órával világcsúcsot futott a csak női mezőnyben.

Kocsis Árpád, a Budapest Marathont szervező BSI vezetője az MTI-nek kiemelte, egészen elképesztő számokról van szó.

„A Covid előtti időszakban beszéltem a London Marathon egyik főszervezőjével, akkor nagyjából 350 ezren jelentkeztek a sorsolásra, hogy bekerüljenek a 20-25 ezer induló közé” – nyilatkozott Kocsis Árpád, jelezve, a mezőny több részből áll össze.

„Egyrészt vannak életkorhoz kötött szintidők, aki ezt teljesíti, és időben nevez, rajthoz állhat. Ezen kívül kapnak helyeket utazási irodák, illetve alapítványok, utóbbiak azoknak adják a részvételi jogot, akik jelentős összegeket gyűjtenek jótékonysági célra” – mondta a BSI ügyvezetője. Az idei versenyen utóbbi összeg 67 millió font (30 milliárd forint) volt.

Kocsis Árpád hozzátette, be lehet úgy is kerülni a résztvevők közé, hogy egy-egy frissítő pont működtetését egy futóklub látja el, ezért kapnak néhány helyet. Hangsúlyozta, bevételt hoz például a szervezőknek, hogy akik nem szerencsések a sorsolásnál, nem kérik vissza a már befizetett nevezési díjat, hanem inkább választják a cserébe felajánlott London Marathon-ajándéktárgyat.

Kocsis Árpád kiemelte, a futóturizmusban fontos az együttműködés, a Budapest Marathon most Hollandiából „toboroz” futókat. Az amszterdami maratoni versenyre, amelyre egy héttel a Budapest Marathon után kerül sor, ugyanis betelt a jelentkezés, és több ezer jelentkező nem került be az indulók közé, őket próbálják a magyar fővárosba csábítani.

A 2025-ös London Marathonra április 27-én kerül sor, a Budapest Marathon futófesztivált október 12-13-án rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
18 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
18 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
19 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
23 órája

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
2025.09.12. 18:45

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
2025.09.12. 13:57

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
2025.09.12. 10:47
Ezek is érdekelhetik