Elhunyt Ilke Wyludda, a németek olimpiai bajnok diszkoszvetője

Vágólapra másolva!
2024.12.04. 12:15
null
Ilke Wyludda (Fotó: Getty Images)
Ötvenöt éves korában elhunyt a németek olimpiai bajnok diszkoszvetője, Ilke Wyludda, aki az 1996-os atlantai játékokon nyert aranyérmet, és összesen 14 korosztályos világcsúcs fűződik a nevéhez.

A nemzetközi szövetség (WA) honlapja szerint Wyludda a volt NDK színeiben 16 évesen már két érmet is szerzett az U20-as korosztály Európa-bajnokságán, mivel diszkoszvetésben első, súlylökésben pedig második helyen zárt. Egy évvel később korosztályos világbajnokságot nyert diszkoszban, majd 1987-ben diszkoszban és súlylökésben is győzött a U20-as kontinenstornán, 1988-ban pedig 74.40 méterre javította a junior diszkoszosok világcsúcsát, amelyet azóta sem döntöttek meg.

Két év alatt összesen 14 korosztályos világcsúcsot ért el, közülük 12-t diszkoszban, kettőt pedig súlylökésben, 1989 és 1991 között 41 versenyen keresztül nem tudták legyőzni, s ezalatt megszerezte első felnőtt Eb-címét is. Két vb-ezüst után 1994-ben ismét Európa-bajnok lett, majd 69.96 méterrel Atlantában olimpiai aranyérmet szerzett.

Wyludda 1989-ben dobta élete legjobbját, a 74.56 méter azóta is a világ második legjobb női eredménye – és nagyobb a férfiak világcsúcsánál, melyet Mykolas Alekna tart 74.35 méterrel, igaz, a férfiak nehezebb szerrel versenyeznek.

A Német Atlétikai Szövetség elnöke szerint Wyludda sok sérüléssel és betegséggel küzdött élete során, mégis évtizedekig elkötelezettje maradt az atlétikának. A német sportolónő a 2000-es olimpia után vonult vissza, miután Sydney-ben hetedik helyen zárt, majd orvosi tanulmányai előtt gyógytornásznak állt. Egy bakteriális fertőzés miatt 2010-ben amputálni kellett a jobb lábát, ezt követően paraatlétaként visszatért az élsportba, ott volt a 2012-es paralimpián, bronzérmet nyert a 2015-ös paraatlétikai vb-n, 2017-ben pedig ismét visszavonult.

 

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
Tegnap, 12:09

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
Tegnap, 10:59

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
Tegnap, 7:10

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
2025.09.12. 18:45

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
2025.09.12. 13:57
Ezek is érdekelhetik