Enyingi Patrik: Volt egy kis hiba a váltásnál, majdnem szívinfarktust kaptam

B. A. P.B. A. P.
2025.03.27. 19:55
null
Enyingi Patrik a Nemzeti Sportrádióban beszélt a világbajnoki bronzérméről (Fotó: Török Attila)
A nancsingi fedett pályás atlétikai világbajnokságon a 4×400-as magyar váltó tagjaként bronzérmet szerző Enyingi Patrik volt a Körkapcsolás vendége. A MATE-GEAC atlétája a fedett pályás szezonról és a szabadtéri terveiről is beszélt Cseszregi Balázsnak.

„Hihetetlen érzés, nem is hittük el, hogy ez összejött. Úgy keltem fel, hogy tudtuk, mi a cél, tudtam, hogy ezt meg akartuk szerezni, de a befutó után sem tudatosult bennem, hogy ez egy valóra vált álom” – emlékezett vissza Enyingi Patrik.

„Az amerikaiakat elengedtük, a legjobb három futó náluk van. Az én feladatom volt kezdőemberként, hogy érmes pozícióban adjam át a botot, volt egy kis hiba. Szívinfarktust kaptam, éreztem, hogy ameddig Zoli meg nem fogja, addig nem fogom elengedni” – mondta a saját etapja kapcsán Enyingi, aki hozzátette, hogy az egyéni is fontos volt, de a váltó volt az igazi prioritás. Az atléta elmondta, hogy korábban csapatsportoló volt, és a váltóban ismét átélhette milyen egy egység részének lenni.

„A rutin sokat segített, járunk pszichológushoz, így minden helyzetet megtanultam kezelni. Nem lehet arra gondolni, hogy még hármat kell futnom, mert azt az ember nem bírja el. Mindig az adott hídon kell átmenni, ami az ember előtt van, és akkor nem lehet probléma” – árulta el a mentális felkészüléséről Enyingi.

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

 

Legfrissebb hírek

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
8 perce

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
7 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
22 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
22 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
23 órája

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
23 órája

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
Tegnap, 21:42

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
Tegnap, 21:26