Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

CSINTA SAMUCSINTA SAMU
Vágólapra másolva!
2025.09.14. 23:27

Gyermekkora óta teszi a dolgát, családjában válogatott dobók vették körül, édesapja, Mitch Crouser az 1984-es olimpián tartalék volt az amerikai diszkoszvetők csapatában, gerelyhajító nagybátyja, Brian Crouser kétszeres olimpikon, másik nagybátyja, Dean Crouser ugyancsak eredményes súlylökő és diszkoszvető. Példájuk minden bizonnyal ösztönzőleg hatott a sorozatban immár harmadszor világbajnok – és hasonló „rendszerességgel” olimpiai aranyérmes – súlylökő Ryan Crouserre, de bénítólag sosem. Muhammad Alival vallja, hogy egy győzelem vagy balsiker jóval előbb, az edzőpályán születik meg. Imádott nagyapja, Larry – aki a korai ötvenes években a koreai háborúban szolgálva sem hagyta abba gerelyhajító-edzéseit – rendszerint azzal búcsúzott a versenyre induló unokájától: az a fontos, hogy a csűrben legyen a széna. Azaz mindent meg kell tenni a felkészülés érdekében. 

Kötelességtudó srác volt, a suliban is mindig tudta a leckét, nagyon érdekelte az űrkutatás, sokáig arról álmodott, hogy űrhajós lesz. Ma már nevetve szokta mondani, ha rákérdeznek, hogy ennek a tervének valószínűleg annyi, az ő méretében – 201 centi magassághoz 140 kiló körüli súly társul – aligha gyártanak űrhajós szkafandert. Lassan viszont ideje lenne személyre szabott aranyérmeket terveztetniük az atlétikai világversenyek szervezőinek, hiszen a 32 éves klasszis minden kétséget kizáróan a valaha élt legjobb súlylökő. 

Az idén múlt szombaton Tokióban állt először dobókörbe, de valahogy mégis mindenki a szám első számú esélyesének tartotta. A világbajnoki részvételi jogért nem kellett átverekednie magát a mindig sűrű amerikai mezőnyön, korábbi olimpiai és világbajnoki címei garantálták neki a helyet a vb-dobókörben. Talán csak mi, magyarok vagyunk egészen kis részben ellendrukkerei, hiszen egy magyar gyökerekkel is büszkélkedő másik amerikai, Joe Kovacs tudta néha megszorítani. Legyőznie azonban csak 2019-ben Dohában sikerült, a vb-döntőben egyetlen centivel megelőzve Crousert, aki 22.90 méteres dobásával élete addigi legjobbját teljesítette. A sorozat ezzel együtt abban az évben is szépen alakult, hiszen már a világbajnokságot megelőző 22.74 méteres eredménye a legjobbnak számított 1990 óta a szakágban, egyben minden idők hatodik legjobb teljesítménye volt.

A nagy darab, az erős emberek többségéhez hasonlóan belevaló, közvetlen ember, aki imádja szülőállamát, Oregont, úgy áradozik róla, mintha hivatásszerűen tenné, csak sokkal több lélekkel. Cowboykalapja mindig kéznél, a hazai versenyeken néha a dobókörbe lépve sem teszi le. A riói olimpiai győzelmét követően a 2021-es tokiói játékok kezdete előtt napokkal elveszített nagyapjának is ily fejfedőben üzent az olimpiai győzelem után: „Nagypapa, megcsináltuk!” Aztán immár kétszeres olimpiai bajnokként, mindkét – szabadtéri és fedett pályás – világcsúcs birtokosaként a 2022-ben oregoni Eugene-ben rendezett világbajnokságig csak a vb-arany vibrált csalfa délibábként előtte. Bár sohasem engedte, hogy hasonló „apróságok” agyonnyomják, a hazai vb-re azért némi izgalommal készült, hiszen „kis túlzással a Hayward Fielden nőttem fel, ott olyan volt minden, mintha a saját kertünkben dobálnék”.

Egy évre rá a budapesti világbajnokságon azért titokban reménykedtünk, hogy egy stadionnyi támogatással a „mi fiunk”, Joe Kovacs újra képes lesz megszakítani a sorozatot. Amúgy is baljós előjelekkel érkezett Magyarországra: egy nappal az indulás előtt végzett Doppler-vizsgálat két vérrögöt mutatott ki az alsó lábszárában. Három héttel korábban érzett először fájdalmat, azt mondja, élete egyik legnehezebb időszaka volt akkor. A vizsgálat után az orvosok elmagyarázták neki a kockázatokat, és rábízták a döntést, vállalja-e az indulást a világbajnokságon.

Vállalta. A selejtezőben elsőre megdobta a szintet, a döntőben 22.63-as lökéssel kezdett, második kísérlete pedig két centivel maradt el a 23 métertől. Kétség nem fért hozzá, hogy a gondok ellenére is az első helyre pályázik. A csattanót azonban a végére tartogatta: hatodikra, már biztos aranyérmesként valahonnan elővarázsolta a súlylökés valaha volt második legnagyobb dobását, és új vb-rekorddal, 23.51 méterrel nyerte „agyon” a számot.

„Életem legjobb teljesítményét nyújtottam – értékelt a döntő után a Nemzeti Sportnak is. – Nem löktem ugyan világrekordot, de az elmúlt időszak viszontagságait figyelembe véve az utolsó dobásom szinte tökéletes volt. Nem tudjuk pontosan, mi okozta a vérrögöket, bizonyára több tényező is közrejátszott – részleges szakadásra gyanakodtunk, de miután a kezelések nem segítettek, elvégeztük a szükséges vizsgálatokat. Egyáltalán nem volt megfelelő a felkészülésem, ki kellett találnom, hogyan tudok így dobni, versenyezni. A fájdalom gyakran rossz technikai beidegződésekkel jár, ezeket igyekeztem elkerülni, mert vallom, hogy ugyanazt a hibát nem követhetjük el kétszer. Az első öt sorozatban öt különböző apró hibám volt, a hatodikra azonban minden összeállt. A huszonnégy méter is lehetséges, mindig lehet még javulni.”

Egészséges maximalizmusára legalább annyira jellemző, hogy miután 2021. június 19-én az Eugene-ben rendezett amerikai olimpiai atlétikai válogatón megdöntötte honfitársa, Randy Barnes 23.12 méteres világrekordját, a 23.37 méteres eredményt követően azt mondta: „Ahogy elhagyta a kezemet a golyó, tudtam, hogy jó lesz. De nem volt tökéletes lökés.”

Amúgy szaladt már ki a kezéből a súly jóval korábban is. Egy középiskolás versenyen történt 2005-ben, amikor edző édesapja, Mitch felhívta a szervezők figyelmét, hogy a dobókörtől 45-50 méterre lévő konténer talán túl közel van, elképzelhető, hogy a diszkoszvetésben induló 13 éves kisfia eltalálja. A szervező megnyugtatta az apát: húsz éve rendezik az eseményt, de még sohasem fordult elő hasonló eset. Nagyobb baj valóban nem lett belőle, Ryan túldobta a konténert, a diszkosz nyomát a szomszédos baseballpályán azonosították, nem kevés nehézség árán sikerült lemérni valahogy a 60 méter körüli dobást. „Akkor éreztem először igazán, hogy ebből a gyerekből még bármi lehet” – magyarázta utólag az apa.

Ryan nagyon szeret versenyezni, kedvence a Gyémánt Liga-sorozat zürichi döntője keretében tartandó viadal, amelynek egy ideje a főpályaudvar előtti tér ad otthont. „Elképesztően jó a hangulat, közelről láthatom a nézők arcát, a feszültséget, az elragadtatást. Nagyszerű ötlet, bármikor készen állok hasonló küzdelmekre.”

Kis színesnek tetszhet, de annál jóval több: Crouser menüjét olvasni is fárasztó. A hajdanán magas, de vékony fiú mai testtömege és ereje fenntartása érdekében kétszer annyit eszik, mint egy átlagember. Két burritos, nyolc tojás, szalonna, tejföl, salsa és sajt a szokásos reggeli adag, ebédre fél kiló darált marhahús rizzsel, a délután folyamán egy-két szendvics. Vacsorára a ravioli a kedvence, lefekvés előtt pedig mindig jól jön még valami kis harapnivaló.

Ő az atlétika történetének egyetlen súlylökője, aki egyazon versenyen képes volt több alkalommal is 23 méter fölé jutni. És most már az első háromszoros világbajnoka is, világcsúcsát két éve 23.56 méterre javította. Szombaton Tokióban is dominált, legnagyobb erősségét, a hihetetlen koncentrálóképességet ezúttal is érvényesítette, hiszen ötödik kísérletre repítette a golyót 22.34 méterre. Ezúttal ennyi is elegendő volt az aranyhoz. A cél persze változatlanul a tökéletes dobás. Amit talán sohasem lehet megvalósítani, de nem árt folyamatosan törekedni rá.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
9 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.13. 23:29

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
2025.09.13. 16:16

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
2025.09.13. 12:43

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2025.09.13. 12:09

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
2025.09.13. 10:59

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
2025.09.13. 07:10

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 23:42
Ezek is érdekelhetik