BL: David Silva spanyolviasza - „Meg kell állítanunk Messit!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.17. 12:05
A Manchester City spanyol középpályása, David Silva úgy véli, csapatának meg kell állítania Lionel Messit annak érdekében, hogy bejusson a BL-negyeddöntőbe, és meg is van az elképzelése, ezt hogyan érhetik el a legvalószínűbben.

Az angol gárda nehéz helyzetből várja a Barcelona elleni visszavágót, miután hazai pályán 2–1-re kikapott a katalánoktól.

„Egyike vagyok azoknak, akik úgy vélik, a legjobb mód Messi megállítására, hogy a többieket, mint például Iniestát és Xavit, megakadályozzuk abban, hogy a saját játékukat játsszák – mondta David Silva a Manchester Evening Newsnak. – Nagyon kemény munkával megállíthatod Messit, de ő képes eldönteni egy meccset egyedül is. Sokkal jobb a helyzet, ha biztosítod, hogy kevesebb támogatást kapjon a társaktól. Ő a legjobb, és a legjobbak vannak mögötte, de nélkülük ő sem tud teljesen kibontakozni.”

„Ha úgy játszunk, ahogy az első mérkőzés második félidejében tettük, nem követünk el buta hibákat, és lesz egy kis szerencsénk, akkor kiejthetjük a Barcelonát. A katalánok az egyértelmű favoritok, övék a hazai pálya előnye is, de van még egy meccs hátra, és a legjobbunkat nyújtjuk majd. Amikor a Cityre nézek, tudom, hogy mi mindenkit legyőzhetünk” – tette hozzá a spanyol játékos.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, SZERDAI VISSZAVÁGÓ
20.45:
FC Barcelona–Manchester City (Tv: DIGI Sport1)
Az első mérkőzésen: 2–1

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
13 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35