Videoton: hiába vizsgálták, még nincs hír Juhászról

2015.07.30. 08:50
Szerdán sokáig vizsgálták a kedden a BATE Boriszov elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn térdsérülést szenvedő Juhász Rolandot, a Videoton egyelőre nem adott ki közleményt arról, milyen súlyos a válogatott védő sérülése.

A 32 éves védő az első félidőben egy fejeshez való felugrás után fogott rosszul talajt a BATE Boriszov kapuja előtt, percekig feküdt a gyepen a fejét fogva. Pár percre ugyan visszaállt a pályára, de a 30. percben le kellett cserélni, s a meccs közben kiderült, hogy a hátsó keresztszalagja sérült meg.

A játékost szerdán próbálták megvizsgálni, de a térdében lévő bevérzések megnehezítették a pontos diagnózis felállítását, így egyelőre nincs hír.

Juhász hosszabb távra való kiesése az európai porondon vitézkedő Videoton mellett a válogatott számára is érzékeny veszteség lehet, hiszen szeptemberben és októberben is két-két Európa-bajnoki selejtező vár Bernd Storck csapatára, amelynek védelmében a Dárdai Pál-éra után is Juhász lenne az egyik biztos pont.

 

 

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

BL: az ETO-ra a selejtező 2. fordulójában az izraeli bajnok várhat

Bajnokok Ligája
2026.06.17. 12:17

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

BL, El: megvannak az ETO FC és az FTC lehetséges ellenfelei

Bajnokok Ligája
2026.06.16. 08:43

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56
Ezek is érdekelhetik