Koronavírus: elhalasztják a jövő heti BL- és El-meccseket

2020.03.13. 11:17
null
A jövő héten ezért a két trófeáért nem küzdhetnek (Fotó: uefa.com)
Az UEFA hivatalos közleménye szerint a koronavírus-járvány miatt a jövő héten nem rendeznek meg egyetlen Bajnokok Ligája- és Európa-liga-mérkőzést sem. A halasztás vonatkozik a szintén a jövő héten esedékes ifjúsági BL-mérkőzésekre is.

 

Az Európai Labdarúgó-szövetség közleménye szerint a döntést az érintett országok kormányaival konzultálva hozták meg.

A halasztás érinti a Bajnokok Ligája március 17-ére és 18-ára kiírt nyolcaddöntőjének hátralévő visszavágóit, az Európa-liga március 19-ére kiírt nyolcaddöntőjének összes visszavágóját, valamint az ifjúsági Bajnokok Ligája negyeddöntőinek mérkőzését március 17-én és 18-án.

A halasztások következményeként a BL és az El negyeddöntőinek március 20-ára tervezett sorsolását sem tartják meg.

A közlemény zárásként arra emlékeztet, hogy az UEFA csütörtökön rendkívüli, videokonferenciás értekezletet hívott össze 55 tagországának képviselői, az európai klubokat tömörítő szövetség (ECA) és a játékosok érdekképviseleti szerve (FIFPro) képviselői számára, amelyet március 17-én tartanak és amelynek célja, hogy meghatározza, hogy az európai klubfutball miként reagál a koronavírus-járványra.


Az UEFA a március 14. és április 14. közötti időszakban az összes ifjúsági Eb-selejtezőt elhalasztotta: az U17-es és az U19-es Eb-elitkörös minitornák egyikét sem rendezik meg. A magyar válogatottak közül a női U17-es és U19-es, illetve a férfi U17-es csapatot érinti a döntés – számolt be róla korábban az MLSZ.


 

Legfrissebb hírek

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
3 órája

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Huszonnégy óra csoda – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.08.28. 23:26

A Fradinak az idei a legjobb selejtezős mérlege, az ETO nem élt a „három élet” lehetőségével

Európa-liga
2026.08.28. 17:40

A Juventust fogadja, a Milanhoz és a Celtichez látogat a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszában

Európa-liga
2026.08.28. 13:31

Vörös török fejek, piros lapok, zöld-fehér gólok – El-főtáblás a Fradi!; Németh András: Újra fontos játékosnak érzem magam

E-újság
2026.08.28. 00:35

Lemondott a Trabzonspor vezetőedzője az FTC elleni vereség után

Európa-liga
2026.08.28. 00:10

Topligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

Európa-liga
2026.08.27. 22:52