BL: közel hétezren ügyelnek majd a rendre Saint-Denis-ben

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.05.26. 19:17
null
Készítik elő a Saint-Denis-t a döntőre (Fotó: AFP)
Mintegy 6800 rendőr, csendőr, illetve tűzoltó igyekszik felügyelni szombaton a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének biztonságos lebonyolítására Párizsban, illetve Saint-Denis-ben.

 

A fővárosi rendőrség 30-40 ezer, jeggyel nem rendelkező angol szurkoló érkezésére is számít a Liverpool-Real Madrid összecsapásra. A szigetországiak a Cours de Vincennes sugárúton lévő, 44 ezer ember befogadására alkalmas szurkolói zónában gyülekezhetnek kora délutántól, illetve azok, akiknek nincs belépőjük, ott nézhetik majd meg a meccset.

Egy másik szurkolói zónát a 21 órakor kezdődő összecsapás helyszínéhez, a Stade de France-hoz közelebb, Saint-Denis-ben, a Légion d'Honneur parkban alakítanak ki, oda a jeggyel rendelkező spanyolokat várják 12 és 18 óra között. Este hat után ebbe a zónába olyan helyi drukkerek léphetnek be, akik előzetesen regisztráltak.

A szurkolóknak kialakított területeken étel- és italárusítás is lesz, a stadion környékén azonban 18 órától vasárnap hajnali két óráig tilos alkoholos italok eladása és fogyasztása. Ugyanakkor bent a stadionban e tekintetben nem lesz korlátozás.

A Champs Elysées-re csütörtök (ma) 15 órától és vasárnap 18 óráig nem mehetnek angol és spanyol szurkolók.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
21.00:
Liverpool (angol)–Real Madrid (spanyol), Saint-Denis (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

(MTI)

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Nyolcan már a 16-ban, további 16-an még versenyben – ezt kell tudni a Bajnokok Ligája folytatásáról

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:30

Magyar és külföldi világsztárok részvételével a budapesti BL-döntő előtt is megrendezik a Legendák Tornáját

Bajnokok Ligája
2025.12.19. 12:38

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2025.12.05. 14:06

Arne Slot negatív rekordot állított be a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.22. 22:40

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52
Ezek is érdekelhetik