Kovács István vezeti a szerdai Bajnokok Ligája-játéknap rangadóját

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.02.17. 10:07
Kovács István másodszor vezeti a Real Madrid és a Manchester City párharcát (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bejelentette, hogy Kovács István vezeti szerdán a Real Madrid–Manchester City Bajnokok Ligája-mérkőzést.

A szokásoknak megfelelően két nappal korábban hozta nyilvánosságra az UEFA a Bajnokok Ligája-mérkőzések játékvezetői küldését, amelyből kiderült, hogy a szerdai Real Madrid–Manchester City rangadót Kovács István vezeti.

A 40 éves játékvezető a mostani idényben a hatodik, összességében pedig a 28. főtáblás Bajnokok Ligája-meccsére készül. Kovács 2022. április 26-án a BL-elődöntőben már vezette ezt a párosítást, akkor a City hazai pályán 4–3-ra nyert.

A Realnak ez az egyetlen veresége Kováccsal, a másik két mérkőzését megnyerte vele, legutóbb októberben fújt a spanyolok meccsén (5–2 a Dortmund ellen). A City mindhárom mérkőzését megnyerte Kovács játékvezetése mellett.

Munkáját Mihai Marica és Tunyogi Ferencz segíti az oldalvonal mellett, a negyedik játékvezető feladatkörét Horatiu Fesnic tölti be. A videóbíró a holland Dennis Higler, segítője pedig a lengyel Tomasz Kwiatkowski lesz, munkájukat az olasz Nicola Rizzoli ellenőrzi. Az első mérkőzést a Real Madrid 3–2-re nyerte meg Manchesterben.

BAJNOKOK LIGÁJA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
Szerda, 21.00: Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol)

 

 

Legfrissebb hírek

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
1 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:20

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 18:19

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 13:09

Felkészülés: a City hátrányból verte meg az Atletit Szöulban; hatgólos meccsen ikszelt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.09. 15:15