Amikor a BL-döntő játékvezetője nem elég jó a világbajnoksághoz

Az UEFA nem kis meglepetést keltett azzal, hogy Daniel Siebertre bízta a budapesti Bajnokok Ligája-döntő dirigálását. A 42 éves német bíró 2012 óta vezet a Bundesligában, 2015 óta FIFA-játékvezető, tehát a rutinját senki sem vonhatja kétségbe.

Csakhogy Siebert még jóval az utolsó keretszűkítés előtt, márciusban „lemorzsolódott” a világbajnoki szereplésre esélyes játékvezetők közül, hiába törölte el korábban az UEFA és a FIFA azt a korlátozást, miszerint egy országból csak egy bíró lehet ott az Eb-n vagy a világbajnokságon.

A német játékvezető a 2020-ról 2021-re áttolt Európa-bajnokságon mutatkozott be nagy tornán: úgy került be a vezetőbírók közé, hogy egyedül ő nem volt az elit, vagyis a „legfelső polcos” bírókeret tagja. De az akkor 37 éves berlini játékvezető remekül vette az akadályt, az egyenes kieséses szakaszban is kapott feladatot, és a torna után bekerült az elitbe.

Ám utána kisebb lejtmenetbe került a pályafutása: a 2022-es világbajnokság kifejezetten rosszul sikerült neki, Uruguay a mai napig az ő nyakába varrja a csoportkörbeli kiesését. Ahogy Katarban, úgy a két évvel későbbi Európa-bajnokságon is csak csoportmeccsek vezetését bízták rá. Ráadásul az előző három idényben a Bajnokok Ligájában is nélkülözték, kétszer csak a ligaszakaszban vezetett, a legutóbbi kiírásban pedig egy nyolcaddöntőt kapott. Míg korábban a 2022 tavaszi negyeddöntő volt a legrangosabb meccse, idén elődöntőt is vezetett, és utána a döntőt is megkapta.

De hogy valaki elég jó a BL-döntő levezetéséhez, de nem elég jó a vb-szerepléshez? Daniel Siebert esete nem egyedülálló – cikkünkben felidézzük a hasonló alkalmakat.

1958 – Albert Alsteen (Belgium)

A legrangosabb európai kupasorozat 1955-ben indult el Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) néven, és rögtön az első „közös” BEK–vb-évben megtörtént, hogy a kupadöntő játékvezetője kihagyta a vb-t.

Az 1950–1960-as években a belga futball messze volt a csúcstól, játékvezetői viszont a világ élvonalába tartoztak, Lucien Van Nuffel, Gerald Versijp és Arthur Blavier jelentős feladatokat kapott a nemzetközi porondon, ahogy Albert Alsteen is. A liege-i játékvezető már az előző BEK-idényben is elődöntőt vezetett, majd 1958-ban majdhogynem hazai pályán, a brüsszeli Heysel Stadionban ő dirigálta a Real Madrid és a Milan fináléját, ahol hosszabbítás után nyertek 3:2-re a spanyolok. Alsteen – akinek jelölésében az is szerepet játszott, hogy az UEFA gyakran a rendező ország egyik neves játékvezetőjének adta a döntőt – a vb-n nem lehetett ott, pedig a 22 játékvezetőből 20 (!) európai volt. Belgiumot Van Nuffel képviselte a tornán, Alsteen pedig egy évvel később elbúcsúzott a játékvezetéstől, és mind hazájában, mind az UEFA-nál segítette a játékvezetői képzést.

1970 – Concetto Lo Bello (Olaszország)

Concetto Lo Bello az 1960-as évek legnevesebb játékvezetőinek egyike volt. 1958-tól vezetett nemzetközi mérkőzéseket, az UEFA és a FIFA sokat foglalkoztatta. A siracusai sportember 1966 és 1974 között hat kupadöntőt vezetett, kétszer a BEK-ét, egyszer a Kupagyőztesek Európa-kupáét (KEK), egyszer a Vásárvárosok Kupáét (VVK), egyszer az Interkontinentális Kupáét, egyszer pedig az UEFA-kupáét, utóbbit már túl az 50. születésnapján.

Lo Bello életéből a világbajnokság és az Európa-bajnokság sem maradt ki: 1966-ban Angliában, 1964-ben Spanyolországban vezetett elődöntőt. Az 1968-as tornára viszont nem jutott ki, 1970-ben pedig Olaszországból Antonio Sbardella utazott, aki rá is szolgált a bizalomra, övé volt a bronzmeccs, és akár a döntőt is megkaphatta volna, ha az egyik résztvevő nem Olaszország…

Lo Bello 1974-ben vonult vissza, később hazája kézilabda-szövetségének az elnöke volt, a politikában is kipróbálta magát. Fia, Rosario is FIFA-kerettag bíró volt, de nem tudta megközelíteni az ő sikereit.

1974 – Alfred Delcourt (Belgium)

Az 1974-es BEK-döntőt Brüsszelben rendezték, és az UEFA a kor egyik sztárbíróját, Vital Loraux-t jelölte ki a mérkőzés levezetésére. Igen ám, csakhogy a Bayern München és az Atlético Madrid csatája döntetlenre végződött, így két nappal később meg kellett ismételni a meccset. A 4–0-s nyugatnémet sikerrel záruló mérkőzést is belga trió vezette, de Loraux-t az egy évvel korábban Interkontinentális Kupa-döntőt dirigáló Alfred Delcourt váltotta vezetőbíróként.

Ahogy az várható volt, az NSZK-beli vb-re Loraux utazott, akinek ez volt a hattyúdala, Delcourt ellenben ott lehetett a két évvel későbbi Európa-bajnokságon, ahol az egyik elődöntő lehetett az övé, de a vb-szereplés kimaradt a pályafutásából.

1982 – Georges Konrath (Franciaország)

Az 1970-es évek elejétől másfél évtizedig a francia játékvezetők remekeltek a nemzetközi porondon, 1972 és 1986 között ötször fordult elő, hogy Franciaország egyik bírója vezette a legrangosabb nemzetközi kupafinálét.

Georges Konrath 1982-ben vezette az Aston Villa–Bayern München (1–0) finálét, és az akkor 45 éves bírónak ez a csúcsot jelentette pályafutása során. Konrath 1975-től volt a nemzetközi keret tagja, de a legrangosabb európai kupasorozatban csak hat meccset vezetett, igaz, akkor jóval kevesebb mérkőzést is játszottak a csapatok.

Hiába a BEK-döntő, a FIFA Michel Vautrot-t jelölte a spanyolországi vb-re a játékvezetők közül, Konrath pedig egy évvel később a nemzetközi porondtól, 1985-ben pedig a bíráskodástól is elbúcsúzott.

1986 – Michel Vautrot (Franciaország)

Négy évvel Georges Konrath fináléja után ismét francia játékvezető kapta a BEK-döntőt, a sevillai Steaua Bucuresti–Barcelona összecsapás bírója Michel Vautrot volt.

Az 1945-ös születésű Vautrot az 1980-as évek egyik legnagyobb játékvezetői alakja volt. Mint fentebb írtuk, már az 1982-es világbajnokságon is részt vett, 1985-ben ő vezette a Videoton–Real Madrid UEFA-kupa-döntő egyik felvonását, majd egy évvel később megkapta az említett BEK-finálét.

Vautrot számára ez az év hozta pályafutása talán legkeserűbb csalódását, ugyanis nem ő, hanem az üstökösszerűen feltűnő Joel Quiniou utazhatott a mexikói vb-re. Igaz, utóbbi sem volt akárki, három vb-n vehetett részt.

Vautrot pályafutását ugyanis nem törte meg a mellőzés, két évvel később ő vezette a Szovjetunió–Hollandia Eb-döntőt, majd utazhatott a ’90-es vb-re (Quiniouval együtt), ahol elődöntőn fújt a sípot, ezzel fejezte be nemzetközi pályafutását.

1998 – Hellmut Krug (Németország)

Hat év után újra német játékvezetőre bízták a legrangosabb kupasorozat döntőjét, Hellmut Krug személyében rutinos sípmester dirigálta a Real Madrid–Juventus finálét.

Az akkor 42 éves gelsenkircheni bíró mögött addigra már szép pályafutás állt. 1985-től vezetett a Bundesligában, 1991-ben FIFA-kerettag lett. Az 1993-as ifjúsági labdarúgó-vb hozta el neki az áttörést, ezt követően kivitték a tengerentúli vb-re, és ott volt az angliai Európa-bajnokságon is.

Hiába azonban a BL-döntő, Krug az 1998-as világbajnokságra már nem jutott ki, a német szövetséget az akkor már 44 éves, vagyis nemzetközi pályafutása végéhez közelítő Bernd Heynemann képviselte, ráadásul az elit kapuján már meglehetősen erőteljesen kopogtatott Markus Merk, aki a következő csaknem egy évtizedben az első számú német bíró lett. Krug a korhatárt elérve 2001-ben búcsúzott a nemzetközi porondtól, majd két évvel később a Bundesligától is.

2006 – Terje Hauge (Norvégia)

Daniel Siebertet megelőzően húsz éve fordult elő legutóbb, hogy a BL-döntő játékvezető ne legyen ott a vb-n. Terje Hauge hosszú nemzetközi pályafutást mondhatott magáénak, de éppen a BL-döntő után kezdett lefelé ívelni a karrierje.

Hauge nagyon fiatalon került fel a norvég élvonalba, és 24 évesen, 1990-ben lett FIFA-kerettag. 1997-ben ő vezette az U17-es vb-döntőt, aztán 2002-ben a vb-n, 2004-ben az Eb-n vehetett részt, ám mindkét tornán betlizett, így a csoportkör után hazaküldték.

Az UEFA bizalmát azonban ekkor még nem veszítette el, 2004-ben a Szuperkupa-meccset, 2005-ben az U20-as vb döntőjét bízták rá, egy évre rá pedig a Barcelona–Arsenal finálén fújta a sípot. A mérkőzésen kiállította az arsenalos kapust, Jens Lehmannt, és később elismerte, hogy hibázott, mert nem adott előnyszabályt, miközben Ludovic Giuly gólt szerzett. Az már korábban eldőlt, hogy Hauge lemarad a vb-ről, és mostanáig azóta sem volt norvég bíró a legrangosabb futballtornán, ám 2026-ban Espen Eskas megtörte ezt a rossz sorozatot. Hauge 2010-es visszavonulásáig FIFA-kerettag volt, de komolyabb feladatokat már nem kapott.

Aki egyazon évben BL- és vb-döntőt is vezetett

Míg egyes játékvezetőknek a vb-szereplés sem jött össze a Bajnokok Ligája-/BEK-döntő után, addig Howard Webb azt az egyedülálló bravúrt mondhatja magáénak, hogy ugyanazon évben vezette mindkét nagy sorozat döntőjét. 2010-ben Webb vezette Madridban a Bayern München és az Internazionale fináléját, amely arról döntött, hogy a hazai bajnokság és kupa megnyerése után melyik csapat triplázik. Ez végül is az olaszoknak sikerült, José Mourinho gárdája Diego Milito duplájával verte meg a bajorokat. Néhány héttel később a vb-döntőben is az angol bíró dirigált, és rengeteg kritikát kapott utána. Legnagyobb hibájaként azt rótták fel neki, hogy nem állította ki a Xabi Alonsót mellbe talpaló Nigel de Jongot az 1–0-s spanyol győzelemmel véget érő mérkőzésen. Webb még egy világbajnokságon kapott szerepet, majd a 2014-es torna után szögre akasztotta a sípot.