TALÁLATOK A(Z) NS-publicisztika CÍMKÉRE

ALAPVONAL. Femke Bol csúcsdöntése mindenképpen vastapsot érdemel, személy szerint azonban elsősorban azért örülök neki, mert hozzájárul Jarmila Kratochvílová „rehabilitálásához”. Azt üzeni, hogy minden emberi produkció túlszárnyalható.

ALAPVONAL. Van remény, hogy elsősorban az utánpótlására építő MAFC-ban és a Honvédban valamikor beérik a munka.

ALAPVONAL. Kénytelenek leszünk elfelejteni a kettős meccseket. Nem csupán a klubok miatt. Bár az MLSZ megteremti, azaz inkább csak megteremtgeti a lehetőséget, többet nem tesz, pedig „versenyrendezőként” van rá módja.

ALAPVONAL. Kremljovról gyorsan kiderült, hogy a vezetési módszerei finoman fogalmazva sem kompatibilisek a nagyvilágban elfogadottakkal, és a bunyó a NOB-nál továbbra is bűzös problémahalmaz maradt.

ALAPVONAL. A szurkolói, sportkedvelői lét időben és térben meghatározott, korlátozott. Hiszen az emberi lét is az. A bélyeggyűjtő akkor boldog, akkor hódol szenvedéllyel és elégedetten a hobbijának, ha amellett, hogy általában szereti a bélyegeket, elsősorban a saját, az aktuálisan meglévő albumait szereti. Érvényes ez a futballdrukkerre is.

ALAPVONAL. Az, ami az utóbbi ötven-hatvan, majd – felgyorsulva – harminc év futballjával történt (a szakmai, edzéselméleti, kiválasztási föltételek fejlesztésén túl persze), a posztmodern kor individualista világának a leképeződése. A személyes, végső soron mindig pénzben, hatalomban, befolyásban, érdekérvényesítési képességben mért siker mint mérce és parancs került az élre, s ez mindent megváltoztatott.

ALAPVONAL. Egyre többen kerülnek be egyre korábban a ligákba, hiába épül például az egyetemi sportra a legtöbb amerikai sorozat, már nem szempont, hogy az onnan a profi sport világába átlépőknek legyen diplomájuk, csak az, hogy teljesítsenek. Az addig amatőr státuszban lévő sportolóknak pedig már az aláírási pénz is olyan, mintha megütötték volna a jackpotot.

ALAPVONAL. Nyilván a Barca–MU rangadó továbbjutója jelentené a legnagyobb durranást, egyben a legnagyobb kihívást is, ránézésre pedig a Sahtar Doneck–Rennes küzdelemé a leginkább kedvező riválist.

ALAPVONAL. Hová tűntek a patinás, faszerkezetes lelátók, az ódon lépcsősorokkal? Azok a sajátos, meghitt hangulatú sportépítmények, amelyeknek drukkerhadai Mándy Iván szavai szerint saját világot hordanak magukban?

ALAPVONAL. Némi kritikát csak a státusa és anyagi helyzete alapján bármit kimondó Ion Țiriac fogalmazott meg, aki Simona Halep ügyvédeinek lassúságát kárhoztatta, illetve a teniszező szerinte vétkes leeresztését.

ALAPVONAL. A háború után a Szabad Száj közlései voltak a legszellemesebbek. A legendás kabarészínész, Salamon Béla például 1948-ban abban látta a futball és a házasság közötti különbséget, hogy a futballnál a saját pálya előnyt jelent… Két évvel később kiderült, hogy a szurkoló is szorgalmasan készül az őszi szezonra, hiszen munkába indulva a villamosmegállónál jól helyezkedik, a peronra csellel jut fel, nem riad vissza a közelharctól és a leszállásnál remekül kiugrik.

ALAPVONAL. Olykor megütközve tapasztalom, hogy a hervatag felhozatalért elsősorban felelős, pénzt, paripát, fegyvert megkapó szakemberek képesek a kívülálló hűvös tárgyilagosságával minősíteni az egyes csatavesztéseket. Miközben gyakran már az első lépést elvétik, amiért jórészt persze a felbolydult világ okolható.

ALAPVONAL. Talán még most sem gondolja senki, hogy a válogatottakkal teletűzdelt Fehérvár kieshet a tavasz végén – én sem –, de tény, hogy bármi is történik a piros-kékekkel, ennek az idénynek sorsfordítónak kell lennie, mert a fehérvári klub, tekintve a lehetőségeit, nem szerepelhet így a magyar élvonalban, nem lehet nevetség tárgya, és legfőképpen nem haragíthatja magára, veszítheti el újra a szurkolóit.

ALAPVONAL. A tanáraink edzők, sőt, mesterek voltak, akik sohasem sajnálták az időt arra, hogy valóban tanítsanak is bennünket. Ugrani, szerválni, lőni, fejelni, dobni, de ebben az örökös mozgásszimbiózisban a legfontosabb mégis az volt, kedvet teremtettek ahhoz, hogy – megfordítva a sportos játék tartalmát – a játékból sport legyen. Az addig a téren játszó gyerekből pedig (lehetőleg) sportoló.

ALAPVONAL. Minél fontosabb a győzelem, minél több forog kockán pénzből és hírnévből, a hivatásosok között annál nehezebb tartani a fair play íratlan szabályait. Ma már lehetetlen olyat várni, mint a labdarúgás hőskorában, a bírók megjelenése előtt, amikor is a két csapatkapitány vezette a meccset, és aki a sajátjainál szabálytalanságot észlelt, megállította a játékot, majd átadta a labdát a vetélytársnak.

ALAPVONAL. Enyhe túlzással a NOB most ott áll, ahol a part szakad. Ha sikerül érvényre juttatnia a sport világpolitikán felüli státusának elvét, újabb hosszú periódusra megerősítheti pozícióját – és a sport tekintélyét is.

ALAPVONAL. Ha a magyar élvonal következő három idényét a Kecskemét, a Kisvárda és a Mezőkövesd nyerné meg, a ferencvárosi mellett alighanem még az újpesti és kispesti tábor is a stadionok helyett a szinkronúszóversenyekre járna.

ALAPVONAL. Ilyenkor szoktam mondani, hogy a büntetőt be kell, sőt muszáj belőni, de most eszembe sem jutott. Az ok kézenfekvő. A gyerekek becsülettel, mindent bevetve küzdöttek, ráadásul látszott, hogy mit játszanak, tehát a tudatosság. Emiatt lehetett drukkolni nekik, amihez ugyebár együttérzés kell – a fiúk kiérdemelték.

ALAPVONAL. Hogy akkor kit, mit szeretek? Szeretem a kritikát, ha az a szubjektivitás, a tévedés lehetőségének fel- és elismerésével párosul. Szeretem a valódi szakvéleményt, ha az nem megfellebbezhetetlen, nem tudományoskodó, hanem közérthető. Szeretem, ha egy sportág avatott, felkent tudora tisztában van azzal: attól még, hogy e szakterülethez mindenki másnál jobban ért, egyáltalán nem biztos, hogy bármi máshoz is jobban értene az átlag földi halandóknál.

ALAPVONAL. Jelenleg a Ferencváros és a válogatott sikerei tartják az ernyőt az egyébként még messze nem hatékony magyar modell fölé. A győzelmet nyilván nem kell megmagyarázni, s minket, szurkolókat ez érdekel igazán, de ha hosszabb távon nem szilárdul meg az alap, akkor prognosztizálható a ciklikusság: egyszer fent, egyszer lent.