csupasport bannerhátsófüves banner

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

KAISER TAMÁSKAISER TAMÁS
2025.10.09. 14:20
null
Mórocza Andrea számára a verseny ötödénél vált világossá, hogy megnyerheti a Spartathlont (Fotó: NSO Tv)
Mórocza Andrea pályafutása legsikeresebb évét zárja, a székesfehérvári ultrafutó idén megnyerte – női pályacsúccsal – az Ultrabalatont, szeptember végén pedig a legendás Spartathlonon is győzni tudott. A hazaérkezését követően szusszant egy keveset, majd az NSO Tv-nek beszélt élményeiről, érzéseiről, és azt is elárulta, mivel tölti majd a következő hónapokat.

– Az utolsó volt?

– Igen – vágta rá határozottan Mórocza Andrea, aki még a Spartathlon előtt kijelentette, ez lesz neki az első és egyben az utolsó futás a legendás versenyen.

– Azóta sem változott az álláspontja? 

Mórocza Andreának van oka az örömre, ugyanis nagyszerű futással győzött a Spartathlonon (Fotó: Pölz Anita)

– Nem.

– Milyen volt? Huszonöt órán belül futni kétszáznegyvenhat kilométert egy átlagember számára emberfeletti teljesítmény.

– Az eleje jó volt. Százhetven kilométerig minden rendben volt, minden úgy történt, ahogy elterveztük. Aztán leszakadt az ég, én meg kicsit átfagytam, és ez azért elrontotta a végét, napsütéses befutóra készültem…

– Mikor kezdett valósággá válni, hogy meg fogja nyerni a Spartathlont?

– Olyan negyvenöt kilométernél. Az ellenfelem, akit lehagytam olyan ötvennél, már nem mozgott úgy, ahogy az elején. Olyan mozgással, energiaszinttel kell megtenni az első száz-százötven kilométert, mintha épp most indulnánk el. És én akkor úgy éreztem, hogy neki megerőltető a tempó, én viszont úgy voltam vele, ha tartom azt, amit előzetesen elterveztem, akkor ha még jönne is fel valaki, tudnék tempót váltani.

– Akkor maradt még ebben a futásban?

– Maradt még, de jó ez így!
 

Az NSO Tv-nek adott interjújából egyebek mellett kiderül az is, hogy Mórocza Andreának mi okozott nehézséget, mit jelent számára például a sportági legenda, Bogár János elismerése, de az is, mit tervez a jövőben.

 

 

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30