Kajak-kenu vb: Mike a középfutamban

MTI MTIMTI MTI
2006.08.17. 15:10
Címkék
A délutáni, 500 m-es előfutamok nyitányaként a kenu egyesek előfutamait rendezték a szegedi világbajnokságon: magyar részről az UTE 22 éves versenyzője, Mike Róbert próbált szerencsét és biztosan jutott a péntek délutáni középfutamba.
Az előzetes hírekkel ellentétben a szám címvédője, a német Andreas Dittmer is ott volt a rajtnál, s Mikének olyan "szerencséje" volt, hogy éppen a mellette lévő pályára kapott besorolást. A verseny aztán kissé váratlanul alakult, ugyanis 400 m-ig a fiatal magyar vezetett, a háromszoros olimpiai bajnok Dittmer pedig messze leszakadva lapátolt.

A végére annyiban változott a helyzet, hogy Mikét a csehek klasszisa, Martin Doktor, valamint a román Florin Mironcic is megelőzte, így harmadikként, de biztos továbbjutóként ért célba, a német viszont csak hatodikként zárt, ami elég nagy meglepetés. A gyengébb szereplésre magyarázat lehet, hogy az utóbbi hetekben sérüléssel bajlódott, és sokáig úgy tűnt, rajthoz sem áll ezen a távon.

A délutáni programban magyar részről még Benedek Dalma, Benkő Zoltán (k-1), Kovács Katalin, Janics Natasa, illetve Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor (k-2), Kozmann György, Kolonics György (c-2), valamint a három négyes - Paksy Tímea, Kovács, Janics, Fazekas Krisztina (k-4), Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Bozsik Gábor (k-4), Csabai Edvin, Fürdök Gábor, Pulai Imre, Novák Ferenc (c-4) - érdekelt.
Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
4 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
5 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
5 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
5 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
5 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
5 órája