Vívó-vb, Szentpétervár: Kovács, Kulcsár és Imre a 32 között

2007.10.03. 12:43
A négyből három magyar került be a legjobb 32 közé a szentpétervári vívó-világbajnokság férfi párbajtőr versenyében: Kovács Iván, Kulcsár Krisztián és Imre Géza nyert, Boczkó Gábor (képünkön) kikapott az első fordulóban.
Mirkó István
Mirkó István

Kovács 3-1-re, majd 8-3-ra, 9-4-re elhúzott a japán Szaka Sunszuke ellen, kézben tartotta az asszót, s bár a végén - 13-8 után - kapott néhány találatot, összességében biztosan győzött (15-13).

Kulcsár Krisztián sokkal kiélezettebb csatát vívott a svájci Fabian Kauterrel. Kulcsár szép kitörésekkel gyűjtögette tusait, s 6-3-nál, 8-5-nél és 10-7-nél simának tűnt a befejezés. Aztán Kauter valamitől megtáltosodott, 10-13-ra fordított. Kulcsár 12-14-ről egyenlített, majd a maradék 25 másodpercben - amikor többen már a hosszabbításra gondoltak - kezdte leszorítani ellenfelét, és egy szép akció végén megszúrta őt (15-14).

Imre Géza Tarsch Bakossal szemben nagyon nehezen találta meg a ritmust, majdnem végig a kanadai vívó vezetett, és 9-12-es állásnál kevés esély mutatkozott, már csak azért is, mert együttes találatokkal innen viszonylag könnyen nyerhet az, aki vezet. Imre azonban eredményesen vállalt kockázatot, 13-13-ra feljött, majd egy együttessel 14-14 lett. A végén a kanadai indította az akciót, Imre pedig "felszúrta" őt (15-14).

A világranglista-vezető Boczkó Gábor is hasonlóan kezdett, amennyiben hátrányba került a román Adrian Poppal szemben. Ellenfele - aki a selejtezőben ki-ki asszóban legyőzte a négyszeres világbajnok orosz Pavel Kolobkovot - 6-1-re ellépett, a háromszoros Európa-bajnok Boczkó - akinek nincs szerencséje a vb-ken - innen kapaszkodott vissza 8-8-ig. A hosszabbításban a román volt a kedvezményezett. A csata mintegy fél perc elteltével dőlt el, Pop eltalálta Bockót (8-9).

SZENTPÉTERVÁR, VILÁGBAJNOKSÁG:

FÉRFI PÁRBAJTŐR, A 64 KÖZÖTT:
Kovács Iván-Szaka Sunszuke (japán) 15-13
Kulcsár Krisztián-Fabian Kauter (svájci) 15-14
Imre Géza-Tarsch Bakos (kanadai) 15-14
Adrian Pop (román)-Boczkó Gábor 9-8
Legfrissebb hírek

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: negyedik a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:45

Vívó-vb: ötödik a női tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:12

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Világbajnok a magyar női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 13:26

Vívó-vb: tizedik lett a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.29. 11:50

Vívó-vb: aranyéremért vív a női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 07:54