Nagy Sportágválasztó: több mint öt és fél ezren vettek részt Szegeden

MTI MTIMTI MTI
2010.05.09. 16:43
Címkék
Negyvenkilenc sportágban 61 klub, egyesület mutatkozott be összesen 5672 látogató előtt pénteken és szombaton a két és féléves múltra visszatekintő Nagy Sportágválasztó első nem budapesti, egyben idei első rendezvényén, Szegeden.

A szervezők tájékoztatása szerint a legnagyobb közönségsikert azok a sportágak aratták, amelyek Szegeden különösen népszerűek: a kajak-kenu, a kézi- és kosárlabda, de a gyerekek számára roppant vonzóak voltak a küzdősportok, a tradicionálisak – a cselgáncs és a birkózás –, illetve a távol-keletiek is.

Az MTI-hez vasárnap eljuttatott beszámoló szerint a rendezvény sikeréhez sztárok, olimpiai és világbajnokok sora járult hozzá. Többek között Janics Natasa, Pulai Imre, Wichmann Tamás, Vajda Attila, Szilágyi Áron, Kökény Bea, Kovács Antal, Biatovszki Mira, Lajtos Szandra, Vass Dóra, Belicza Béla és Peterdi Imre közreműködésével ismerkedhettek a sportágakkal az érdeklődők.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
1 perce

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
1 perce

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes lépisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
23 perce

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
24 perce

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
1 órája

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
1 órája

Megjelentek az első szurkolók a Dóm-téren – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
1 órája