MOB: nem fizetnek állami pénzt az úszószövetségnek

2011.03.21. 11:56
Címkék
Az illetékes állami szerv kérésének megfelelően a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nem utal állami támogatást a Magyar Úszószövetségnek (MÚSZ), amíg a vizsgálatok le nem zárulnak a MÚSZ gazdálkodásával kapcsolatban.

Ezt Molnár Zoltán MOB-főtitkár jelentette be a Digi Sport Reggeli Start című műsorában hétfőn.

„Mi, a Magyar Olimpiai Bizottság írásban kaptuk az állami pénzeket felügyelő szervezettől azt a döntést, hogy ameddig a rendezetlenségek, illetve a vizsgálat nem rendeződik az úszószövetség háza táján, addig állami pénzeket az úszószövetség nem kaphat" – nyilatkozott a főtitkár.

Molnár Zoltán ugyanakkor hangsúlyozta, Borkai Zsolt MOB-elnök is jelezte már, hogy e miatt a szakmai munkában nem következhet be törés, ezért az ügy rendeződéséig a MOB látja majd el a szakszövetség azon feladatait, melyekhez állami pénzek szükségesek. A főtitkár szerint a versenyzők és edzők nem érzik majd meg, és nem is kell, hogy megérezzenek bármit is a vitás ügyből, edzőtáboraik és versenyeztetésük is meg lesz oldva.

Az úszószövetséggel kapcsolatban először február elején a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelezte, szabálytalanságokat állapított meg a tavalyi, margitszigeti Európa-bajnokság költségvetési támogatásának felhasználását illetően. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos pedig március 9-én jelentette be, hogy Bánki Eriknek, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottsága fideszes elnökének felkérésére vizsgálatot indított a MÚSZ-nál. Budai múlt szerdán találkozott Gyárfás Tamással, a szövetség elnökével és Ruza Józseffel, a MÚSZ napokban lemondott főtitkárával. Ezek után a kormánybiztos pénteken beszélt arról, hogy arra kérte Borkai Zsoltot, a MÚSZ gazdálkodását érintő vizsgálat befejezéséig a MOB ne teljesítsen kifizetéseket a MÚSZ részére.

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a férfi kézilabda-válogatott új korszaka

Kézilabda
30 perce

Menesztették az Udinese vezetőedzőjét a Roma elleni zakó után

Olasz labdarúgás
33 perce

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
43 perce

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
1 órája

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
1 órája

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
1 órája

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
1 órája

Pat Cortina lett az olasz férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
2 órája