Torna: az amerikai versenyző beilleszkedett a magyar válogatottba

2011.08.12. 18:24
Sikeres edzőtábort zárt az Egyesült Államokban a Böczögő Dorina, Gombás Laura, Lónai Hajnalka, Divéky Luca, Redl Roxana és Austin Sheppard alkotta magyar női tornászválogatott.

Draskóczy Imre vezetőedző tájékoztatása szerint a csapat rendkívül jól érezte magát Dallas külvárosában, Planóban, ahol két héten keresztül naponta két tréningre került sor, továbbá helyszíni programokat is szerveztek a magyar válogatott számára.

A vezetőedző szerint két jelentős szakmai nyereséggel zárult az edzőtábor. Egyrészt a csapat befogadta a már magyar színekben versenyző amerikai Austin Sheppardot, másrészt kialakult egyfajta egészséges rivalizálás Böczögő és Sheppard között.

„Szenzációs edzőtábort zártunk, ilyen jól még sohasem sikerült. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen a kiváló teljesítmények mellett teljesen egységessé vált a csapat – mondta Draskóczy Imre. – Austin megtalálta helyét az együttesben, és a csapat is teljesen elfogadta.Rendkívül jó volt a hangulat, Austint a lányok magyarul tanították, igaz, nagymamája magyar, míg ő a többieket angolra. Az pedig kifejezetten nagy nyereség, hogy Dorinával húzni tudják egymás teljesítményét."

A csapat Tóth Renátával és Szabadffy Szilviával kiegészülve hétfőtől Tatán készül, egészen augusztus 31-ig, az első férfi és női vb-válogatóig. Sheppard augusztus 27-én csatlakozik a gárdához, addig Amerikában edz.

Legfrissebb hírek

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
5 órája

Két magyar érem született a nagyváradi aerobik-világkupán

Egyéb egyéni
2026.08.03. 17:30

Az Európai Tornaszövetség engedélyezte az orosz szimbólumok használatát

Torna
2026.07.30. 19:50

Torna: a KSI-s lányok szerepeltek a legjobban az ifjúsági ob-n

Utánpótlássport
2026.07.27. 14:30

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
2026.07.26. 16:31

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
2026.07.25. 19:02

Torna: Horváth Áron nyert egyéni összetettben a junioroknál Linzben

Utánpótlássport
2026.07.18. 19:59

Népsport: Tökéletes gyakorlat, hétszer

Népsport
2026.07.18. 12:06