Paraasztalitenisz: egyre nő az érdeklődés az egri verseny iránt

2013.03.08. 13:26
Évről évre egyre nő az érdeklődés az Egerben harmadszor sorra kerülő Hungarian Open nemzetközi paraasztalitenisz-verseny iránt.

„Idén már 24 országból 154 játékos jött el a versenyre, ami egy új paralimpiai ciklus elején óriási dolog - mondta Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke a Hotel Eger&Parkban, a viadal egyik helyszínén (a másik a sportcsarnok) tartott pénteki sajtótájékoztatón. – Összesen 23 magyar játékos található a mezőnyben, ennyien nem tudnának elutazni egy külföldi versenyre, ezért nekik is rendkívül fontos ez a hazai rendezésű esemény.”

A sportvezető szólt az MPB távlati terveiről: Egerben szeretne a szervezet a csapatsportágak közül csörgőlabda-tornát szervezni, májusban triatlonverseny lesz a hevesi megyeszékhelyen, melyen a világbajnok paratriatlonos, Boronkay Péter is rajthoz áll, ezen kívül paraúszó, és kerekesszékes vívó-viadalt terveznek erre az évre Egerbe.

Gömöri hozzátette: Londonban 33 magyar parasportoló vett részt a paralimpián, az új ciklusban 14 sportágban több mint száz versenyzőnek szeretne az MPB olyan körülményeket biztosítani, hogy felvehessék a küzdelmet a 2016-os riói kvóta megszerzéséért. A vezető bízik benne, hogy a következő paralimpián sikerül megközelíteni vagy esetleg túl is szárnyalni a londoni eredményeket (két arany, hat-hat ezüst- és bronzérem).

„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára nagyon fontos az integráció támogatása, és erre nagyon alkalmas egy-egy hazai parasportesemény – hangsúlyozta Litavecz Anna, Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár főosztályvezetője. – Eger évek óta állandó helyszíne a kiemelkedő parasporteseményeknek, melyek a helyi lakosok gondolkodását is megváltoztatják, a versenyeknek köszönhetően a városban felgyorsult az akadálymentesítés. Eger hírnevének is rengeteget jelent, hogy befogadta a parasportot.”

A péntektől vasárnapig tartó viadalon az összes magyar londoni paralimpikon – az aranyérmes Pálos Péter, illetve Csonka András és Berecki Dezső – elindul.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba párosban döntőbe jutott Linzben

Egyéb egyéni
5 órája

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
2026.09.25. 22:20

Izgalmas meccsen verte meg az FTC az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.25. 19:49

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:08

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Ötgólos győzelemmel folytatta a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2026.09.05. 19:53

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59