Vívó-vb: Imre kiesett, Boczkó-Rédli a 16 között

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2013.08.08. 11:56
A Budapesten zajló vívó-világbajnokságon a férfi párbajtőr egyéni küzdelmeiben Imre Géza kikapott a legjobb 32 között, és nem folytathatja a küzdelmeket. Nem úgy a másik két magyar, Boczkó Gábor és Rédli András, akik viszont éppen egymás ellen vívnak majd a nyolcaddöntőben.

Imre Géza, aki az előző körben a címvédő Paolo Pizzót búcsúztatta, váratlanul kemény falba ütközött Vincent Pelletier személyében. A magyar párbajtőröző aktívan lépett fel, de az első három akciója pontatlan volt, a kanadai pedig élt a lehetőséggel. Háromtusos hátrányban Imrének mennie kellett előre, ám alig-alig találta el ellenfelét, aki jól védekezett és eredményesen szúrt vissza. A szünetben 3:8 volt az állás, és a helyzet a folytatásra sem változott. A hazai vívó értetlenül állt a történtek előtt, többször vizsgálgatta a fegyverét, de mivel az rendben volt, nem cserélt. Pelletier végül fölényesen nyert.

„Kiábrándító, ha így elverik az embert. Az ilyen típusú vívók ellen, mint amilyen ő, nem tudok vívni. Nem éreztem a ritmusát, bármit próbáltam, amíg előkészítettem, ő már megszúrt. Nem tudok mit mondani, teljes káosz volt, és még most sem tudom, mit kellett volna csinálnom” – mondta a távirati irodának Imre.

A másik páston ugyanekkor vívott Rédli és José Luis Abajo, a párharc azonban jóval tovább tartott, mert sok volt az állás és kiegyenlítettebb küzdelem zajlott. Rédli 6:1-re elhúzott, sőt a szünet után már 7:1-re vezetett, a spanyol azonban – aki a 2008-as pekingi olimpia bronzmérkőzésén legyőzte Boczkó Gábort, majd 2009-ben vb-bronzot is nyert – fokozatosan visszazárkózott, igaz, két találatnál közelebb nem került. Abajo támadott, Rédli többnyire hátrált – ez volt a jellemző az egész asszóra –, 14:12-nél pedig a magyar még egyszer megszúrta ellenfelét.

„Abajo olimpiai bronzérmes, nagy név. Még ha leáldozóban van is a csillaga, a világversenyekre mindig összekapja magát. Az döntött, hogy én koncentráltabb voltam, főleg az elején” – nyilatkozott Rédli, hozzátéve, hogy a második asszójára már elmúlt a lámpaláza.

Ellenfele a legjobb 16 között Boczkó lesz, aki Kim Szang Mint búcsúztatta fegyelmezett vívással. Az elején még kétszer a dél-koreai vívó vezetett, de az első három perc végére már Boczkónál volt az előny, többek között alkarra elhelyezett látványos negyedik tusának köszönhetően (4:2). A folytatásban aztán már nem is engedte közelebb magához riválisát, sőt többnyire nagyobb volt a különbség. 13:9 után két együttes találattal alakult ki a végeredmény.

BUDAPEST, VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
FÉRFI PÁRBAJTŐR, EGYÉNI
A 32 KÖZÖTT

Vincent Pelletier (kanadai)–Imre Géza 15:6
Boczkó Gábor–Kim Szang Min (dél-koreai) 15:11
Rédli András–José Luis Abajo (spanyol) 15:12
A NYOLCADDÖNTŐBEN
Boczkó Gábor–Rédli András
KORÁBBAN

A 64 KÖZÖTT
Imre Géza–Paolo Pizzo (olasz) 15:14
Rédli András–Mihails Jefremenko (lett) 15:13
Niko Vuorinen (finn)–Szényi Péter 15:14
Boczkó Gábor–Ido Ajzenstadt (izraeli) 15:4

Legfrissebb hírek

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: negyedik a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:45

Vívó-vb: ötödik a női tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:12

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Világbajnok a magyar női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 13:26

Vívó-vb: tizedik lett a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.29. 11:50

Vívó-vb: aranyéremért vív a női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 07:54