Öttusa: 2020-ra elkészülhet a fehérvári nemzeti akadémia

MTI MTIMTI MTI
2017.01.06. 21:06
Címkék
A tervek szerint 2020-ig elkészül a Székesfehérvári Nemzeti Öttusasport-akadémia, amelyre a kormány döntése értelmében 2.5 milliárd forintot költenek – mondta Bretz Gyula, a magyar szövetség elnöke a Volán Fehérvár öttusaszakosztályának pénteki évértékelő rendezvényén.

A sportvezető hangsúlyozta, hogy „Székesfehérvár a magyar öttusasport büszkesége” és jelenleg Budapest előtt jár a létesítmények fejlesztésében. Mint mondta, a fővárosban is szeretnének egy hasonló volumenű projektet megvalósítani, az elképzelések már megvannak.

Tóth István, az Alba Volán SC társelnöke és Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó, a Volán Fehérvár szakosztály-igazgatója egyaránt sikeresnek ítélte a klub elmúlt évét. Emlékeztettek arra, hogy két versenyzőjük – Kovács Sarolta, Demeter Bence – vett részt a riói olimpián, ez pedig újabb lökést ad az utánpótlásában mintegy 350 gyereket foglalkoztató klubnak.

Vörös Zsuzsanna az MTI kérdésére elmondta, hogy a Börgöndi úti sporttelepet fejlesztik majd. A nyitott mellé fedeles lovarda épülne, a lőtér felújítása után új vívóterem és a mai kornak megfelelő futópálya létesülne. Tervben van egy kollégium építése, ahol a középiskolás korú sportolóknak tudnának lakhatási lehetőséget biztosítani, valamint egy sportuszoda létesítését is tervezik.

A szakosztály-igazgató megjegyezte, hogy a fejlesztés után a Volán sporttelepe alkalmas lenne felnőtt öttusa Európa- és világbajnokság lebonyolítására.

Varga Gábor országgyűlési képviselő felidézte, hogy mint megyei fejlesztési biztost, márciusban kereste meg Vörös Zsuzsanna, hogy 7-9 millió forintot kérjen a fehérvári lovas pálya vízelvezetésének fejlesztésére. Hozzátette: ennél nagyobbat álmodtak, Székesfehérvárt öttusaközponttá tennék, aminek első lépcsőfoka az akadémia létrehozása.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.29. 18:22

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27
Ezek is érdekelhetik