Öttusa-vb: a négyből három magyar a női döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 21:43
A négyből három magyar jutott be a nők hagyományos versenyének döntőjébe a kairói öttusa-világbajnokságon.

A 62 fős mezőny pénteken két csoportban kezdte meg a selejtezőt, mindkettőből az első 15 hely ért automatikusan finálét, további hat versenyző pedig pontszáma alapján léphetett tovább.

Az A-csoportban szerepelt az idei világkupadöntőn aranyérmes Alekszejev Tamara, illetve Zs. Tóth Anna. Mindketten jó vívásuknak köszönhették, hogy a kombinált szám előtt a bő élcsoportban álltak, a hetedik és a nyolcadik helyet foglalták el. A lövészetekkel megszakított 4x800 méteres futásban Alekszejev maradt továbbjutást érő helyen, tizenegyedikként ért a célba, Zs. Tóth viszont 23. lett, így számára véget ért a verseny.

A B-ből a tavaly egyéniben világbajnok, idén Eb-ezüstérmes Kovács Sarolta és a 2013-ban Eb-győztes Földházi Zsófia lépett tovább. Ők a jó vívásuk mellett a várakozásnak megfelelően kiemelkedően is úsztak, ezzel kedvező helyzetbe kerültek, az utolsó számot az ötödik, illetve hetedik helyről várták. Végül Földházi ötödik, Kovács 11. lett.

Az idei évtől a csapatok összeállítását már nem kell előre megadni, azaz nemzetenként a legjobb három helyezett pontszáma adja ki a végeredményt a válogatottak rangsorában. A Kovács, Földházi, Alekszejev trió tavaly világbajnok lett, idén pedig másodikként végzett az Eb-n.

Szombaton osztanak érmeket a férfiak hagyományos versenyében, majd vasárnap a nőkében, végül hétfőn a vegyes váltóval zárul a világbajnokság.

 

Legfrissebb hírek

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20

Rendszeresen gyalogol és jól érzi magát Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:18

Leonyid Ivanov rossz lóra tett

Népsport
2025.11.19. 11:52
Ezek is érdekelhetik