Aerobik-vb: Bali Dániel ezüst-, a Bali, Mazács duó bronzérmes

2018.06.03. 19:56
Bali Dániel egyéniben ezüstérmes, párosban Mazács Fannival pedig bronzérmes lett a Guimaraesben rendezett aerobik-világbajnokság vasárnapi versenynapján.

A magyar szövetség beszámolója szerint az Európa-bajnok Bali 22.650 ponttal végzett a második helyen. Később vegyes párosban is színpadra állt új párjával, Mazács Fannival, akivel a selejtező negyedik helyről feljöttek a harmadikra, így 21.850 ponttal harmadikak lettek.

„Nagyon nehéz verseny volt, elképesztően elfáradtam, de mind a kétszer nagyon jól éreztem magam a színpadon, és úgy éreztem, hogy mindent beletettünk, amit csak tudtunk, és ki is jött a sok befektetett munka – értékelt Bali Dániel. – Vegyes párosban is nagyon jól éreztem magam, Fannival tíz éve edzünk együtt, juniorban is párosoztunk már, meg csapatban is dolgoztunk már együtt, úgyhogy összeszokási problémánk nem volt.”

Szombaton a magyar aerodance-csapat negyedik lett a vb-n.

Legfrissebb hírek

Aerobik-vb: aranyérmes a magyar aerodance-csoport

Torna
2026.09.13. 20:31

Aerobik: nagyszerű magyar szereplés a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.09.07. 10:30

Két magyar érem született a nagyváradi aerobik-világkupán

Egyéb egyéni
2026.08.03. 17:30

Tragikus buszbaleset érte a Pécsi Sportiskola aerobikcsapatát a 6-os főúton

Egyéb egyéni
2026.05.30. 12:16

Magyar Zoltán további építkezést és előrelépést remél a magyar tornászoktól

Torna
2026.01.12. 13:25

Egy-egy magyar arany- és bronzérem született az aerobik Eb-n

Torna
2025.11.16. 19:15

Aerobik: három magyar arany az U15-ös és junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.11.13. 14:29

Motivált, összeszokott magyar csapat utazik az azerbajdzsáni aerobik Eb-re

Egyéb egyéni
2025.11.12. 11:09