Öttusa Eb: Kasza Róbert nem indul Székesfehérváron

Vágólapra másolva!
2018.07.13. 17:32
Húsz ország több mint száz versenyzője nevezett a keddtől július 23-ig tartó székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságra, melyen sérülés miatt nem vesz részt Kasza Róbert, a magyar válogatott rutinos és egyébként éremesélyes tagja.  

Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján Mészáros Attila, a város sportért felelős alpolgármestere arról beszélt, hogy Székesfehérvár és az öttusa összefonódott, a város a sportág egyik bázisa.Mészáros Attila, a város sportért felelős alpolgármestere arról beszélt, hogy Székesfehérvár és az öttusa összefonódott, a város a sportág egyik bázisa.

Nemcsak eredményekben, hanem rendezésben is kiemelkedőt nyújtunk" – mondta, hozzátéve, az Eb-n új versenyhelyszínt avatnak: a vívásra a Széna téri általános iskola udvarán lévő csarnokban kerül sor.

Bretz Gyula, a szövetség elnöke emlékeztetett: Székesfehérvár tavaly olyan magas szintű junior-világbajnokságot rendezett, hogy a nemzetközi szövetség a legjobban szervezett 2017-es világversenynek nyilvánította. Az elnök közölte, biztos benne, hogy a házigazdák ezúttal is tartják a színvonalat.

A női szakágat sok sérülés, betegség sújtotta az idényben, de a felkészülés végére mindenki jó állapotba került" – mondta Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya. A szakvezető kifejtette, a három kiemelt versenyző, a rutinos Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara mellett a hagyományos egyéni és csapatversenyben Réti Kamillának ad szereplési lehetőséget.

A váltóban két fiatalnak, Gulyás Michelle-nek és Kalincsák Eszternek szavaz bizalmat. A vegyes váltóban a már többször bizonyító és a tavaszi kecskeméti világkupán aranyérmes Kovács Sarolta, Demeter Bence páros képviseli a magyar színeket.

Martinek János férfikapitány távollétében Kállai Ákos adott választ az MTI-nek arra a kérdésre, hogy Kasza Róbert neve miért hiányzik az indulói listáról, holott ő az előzetes tájékoztatásban még biztos résztvevőnek számított.

Kasza Róbert combhajlítóizom-húzódása miatt, elővigyázatosságból kihagyja az Eb-t, és a szeptemberi, mexikói világbajnokságra készül. Most a sok kihagyás miatt kockázatos lenne az indulása" – jelentette ki. A hagyományos egyéni és csapatversenyre Demeter Bencét, Marosi Ádámot, Regős Gergelyt és Bereczki Richárdot nevezték, a férfiváltóban pedig Szép Balázs és Fröhlich Tamás Bence indul.

Kármán Sándor, a szövetség versenyigazgatója arról beszélt, hogy a jövő évi budapesti világbajnokságra készülve lövészetből és futásból álló laser-run-futamokat is rendeznek, melyek válogatónak számítanak az idei laser-run-vb-re.

A Nu Skin Eb első két napján, kedden és szerdán a női és a férfi váltót rendezik, csütörtökön és pénteken a női és férfi hagyományos verseny selejtezőjére, szombaton és vasárnap pedig a döntőkre kerül sor. A program 23-án a vegyes váltóval ér véget. A Széna téri csarnok mellett a Csitáry G. Emil Uszodában, valamint a Bregyó Szabadidő Központban zajlanak majd a versenyszámok.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30

Öttusa-vb: Bauer Blanka semmissé tette a 0–8-as kezdést vívásban; Guzi Blanka elsőre azt hitte, eltört az ujja

Egyéb egyéni
2025.08.29. 11:12
Ezek is érdekelhetik