Gyász: elhunyt Magos Judit hatszoros Eb-győztes asztaliteniszező

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.18. 16:14
null
Életének 68. évében elhunyt Magos Judit, korábbi világklasszis, hatszoros Európa-bajnok asztaliteniszező (Fotó: MTI/Németh Ferenc)
Életének 68. évében elhunyt Magos Judit, korábbi világklasszis, hatszoros Európa-bajnok asztaliteniszező.

 

Magos Judit 1951. február 19-én született Budapesten. 1961-ben, a KSI-ben kezdett asztaliteniszezni, 1969-től a Statisztika, 1984-től a német ATSV Saarbrücken, 1985-től az ESMTK, 1987-től pedig a német Elversberg játékosa volt, 1989-ben vonult vissza a versenyzéstől.

Pályafutása során hat Európa-bajnoki címet szerzett, 1972-ben Rotterdamban (női páros, csapat), 1974-ben Újvidéken (egyes, női páros) és 1978-ban Duisburgban (egyes, csapat) is duplázott, emellett három ezüst- (1974 csapat, 1978 női páros, 1980 csapat) és két bronzérme (1972 vegyes páros, 1982 női páros) van kontinenstornáról. Tagja volt a világbajnokságon 1973-ban és 1975-ben a 4., valamint 1977-ben és 1979-ben az 5. helyen végző válogatottnak, a Statisztika színeiben pedig tizenháromszor nyerte meg Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Különlegessége volt, hogy az ázsiaiakra jellemző tollszárfogással játszott, az európai asztaliteniszezők közül egyedüliként, aki ebben a stílusban világklasszissá nőtte ki magát. Teljesítménye elismeréseként 1978-ban Magyarországon az év sportolónőjének választották, négyszer lett az év magyar asztaliteniszezője (1973, 1974, 1976, 1978), 2015-ben pedig beválasztották az európai asztalitenisz Hírességek Csarnokába.

Hosszú ideje külföldön élt, Spanyolországban és az elmúlt években, már betegeskedve, Németországban.

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
17 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
19 órája

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22