Asztalitenisz: japán–magyar együttműködésről állapodtak meg

MTI MTIMTI MTI
2018.11.14. 12:39
Japán edzőpartnerek érkeznek majd Magyarországra, magyar versenyzők pedig a csikumai edzőközpontban vehetnek részt közös gyakorlásokon a Magyar Asztalitenisz-szövetség és a japán város képviselői által szerdán aláírt együttműködési megállapodás értelmében.

A részletekről tartott sajtótájékoztatón a hazai szövetség elnöke kiemelte, hogy Japánban és Magyarországon is már mindenki a 2020-as tokiói olimpiára tekint előre, de itthon kiemelt figyelem kíséri a 2019-es budapesti világbajnokságot is. Nátrán Roland elmondta, hogy az együttműködés azért is hasznos, mert az akklimatizáció különösen fontos egy olyan jelentős esemény, mint az olimpia előtt, másrészt a japán asztalitenisz ma már erős vetélytársa a sportágat uraló kínainak.

„Mindkét ország versenyzői messze előttünk járnak, ezt a távolságot szeretnénk csökkenteni a jövőben” – fogalmazott.

A megállapodás elsősorban a 2020-as ötkarikás játékokra fókuszál, de tartalmazza az utánpótlás és a parasport fejlesztését is.

Az MTI kérdésére az elnök elárulta, hogy a budapesti világbajnokságra meghívta Csikuma városának küldöttségét, a vb után pedig odautazik edzőtáborba a magyar válogatott.

Okada Akio, Csikuma polgármestere arról beszélt, hogy Japánban sok helyen zajlanak az olimpiai építkezések, nemcsak Tokió, hanem más városok is készülnek a vendégek, többek között az edzőtáborozni érkezők fogadására. Jelezte, Csikuma Tokiótól vasúton mintegy másfél órás távolságra van, így ideális helyszíne az akklimatizálódásnak. Kiderült az is, hogy Csikumában már ugyanolyan asztalokon készülhetnek a versenyzők, mint amilyeneken az olimpián fognak játszani.

A Budapesten tartózkodó héttagú delegáció szerda délután a magyar válogatott asztalitenisz-termében, az Ormai-csarnokban találkozik a magyar nemzeti csapatokkal és szövetségi kapitányaikkal.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
6 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Az Ázsia-kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
2026.07.23. 19:07

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33

Asztalitenisz: Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2026.07.10. 17:13